Szombathelyi Haladás


A Budapest Honvédot fogadjuk


2024.03.01. 18:00
PA

A labdarúgó NB II. 23. fordulójában vasárnap 17 órakor a Haladás Sportkomplexumban a Szombathelyi Haladás a Budapest Honvédot látja vendégül.

A 27 ponttal a 10. helyen álló Budapest Honvéd Pinezits Máté irányításával kezdte a bajnokságot, a trénert november 9-én a korábban a Haladást bronzéremig vezető Csertői Aurél váltotta. Csertőivel javult a csapat teljesítménye, csak múlt vasárnap szenvedte el első vereségét a Kispest: otthon 1-0-ra kikapott a Siófoktól. Ezt megelőzően – tavasszal – 2-1-re nyert Kozármislenyben, 1-1-re végzett odahaza a Nyíregyházával, szintén 1-1-re Tiszakécskén. A kispestiek elsősorban saját nevelésű játékosaikra építik csapatukat, de a piros-feketéket erősíti a korábbi válogatott Holman Dávid, illetve Kálnoki-Kis Dávid, Adorján Krisztián vagy éppen Bobál Gergely.  A kispestiek legeredményesebb játékosa Kerezsi Zalán, 7 góllal.

A Haladás és a Honvéd történelme során eddig 144 tétmeccset vívott egymással, ebből 127-et az NB I.-ben – a többit különböző kupákban.

A Haladás támadója, Csernik Kornél az őszi, kispesti meccsen a 74. percben állt be, öt perccel később az ő beívelése után Jancsó András kapufát fejelt, majd Mohos beadását lőtt a hálóba Jancsó. A 93. percben pedig Cserniket buktatták a tizenhatoson belül, a büntetőt a sértett értékesítette.

Csernik Kornél ősszel győzelemnek örülhetett Kispesten - ezúttal is nyerni akar Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

– Akkor 0-1-ről fordítva nyertünk 2-1-re a Honvéd otthonában, nagy dolog volt a győzelem, annak is örülök, hogy hozzá tudtam járulni a sikerhez – mondta Csernik. – A Honvéd technikailag képzett játékosokból áll, hátulról szépen felépíti támadásait. Sok fiatal található a keretükben, de vannak rutinos játékosaik is. Ha a tabellára nézünk, láthatjuk, hogy fontos meccs előtt állunk, de hazai pályán nem kell félnünk senkitől, így a Honvédtól sem. 

További hírek

Megtekintés
Taggyűlést tartott a Szombathelyi Haladás Kft

Kedd délután megtartotta tulajdonosi taggyűlését a Szombathelyi Haladás Kft.
0 0 0 2024.07.09. 20:00
Megtekintés
Indulási jogokról döntött a Taggyűlés

A június 13-án tartott Taggyűlésen új ügyvezetőt ismét nem választottak, az értékek megóvása és a szombathelyi labdarúgás jövőjének biztosítása érdekében a Megye I.-es indulási jogot megkapta az Illés Akadémia, a női NBI-es jogot a Viktória FC.
0 0 0 2024.06.14. 09:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink