Szombathelyi Haladás


Megműtötték Tarján Patrik szemét


2024.02.21. 19:40
Pum András

A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának védője Tarján Patrik két és fél órás szemműtéten esett át.

Kijutott a jóból és a rosszból is az elmúlt időszakban a Szombathelyi Haladás saját nevelésű futballistájának, Tarján Patriknak. A 20 esztendős bal oldali védő másfél hete egyenlítő gólt szerzett a Kozármisleny (1-1) ellen és a sportnapilap beválasztotta a forduló válogatottjába. Aztán rá egy hétre, múlt vasárnap Balmazújvárosban a Nyíregyháza Spartacus (1-2) ellen félórányi játékot követően második sárga lappal kiállította a játékvezető, majd most szerdán délelőtt komoly szemműtéten esett át. A védő körülbelül másfél hónap múlva játszhat ismét.

- A BVSC-Zugló elleni meccsünkön kétszer is belekaptak a bal szemembe, a bajnoki után éppen ezért bementem a kórházba - mondta Tarján Patrik. - Ott azt mondták, nincs nagy baj, de pihentessem pár napot és majd menjek vissza kontrollra. Mivel különösebben nem fájt és láttam is vele, hétvégén pályára léptem Balmazújvárosban. Majd hétfőn visszajöttem a kórházba, ahol már alaposabban megvizsgáltak és kiderült, hogy jóval régebbről - tehát nem a BVSC elleni meccsen történtek miatt - hegesedés van a bal pupillám környékén és ami ennél is nagyobb baj, levált a retinám - úgyhogy a doktor úr azt mondta: mindenképpen műteni kell. Gondolkodtam rajta, hogy majd csak a bajnokság végén  műttetem meg, de végül mindenki úgy látta jobbnak, ha nem húzom-halasztom a dolgot. Szerda délelőtt két és fél órás, érzéstelenítéses műtéten estem át. Nem volt semmi gond, csupán annyi, hogy a műtét végére már kezdett múlni az érzéstelenítő hatása, úgyhogy a bevavatkozás vége nem volt a legkellemesebb. A műtét után még egy-két óráig fájt a szemem, de utána már semmi gond sem volt. A bal szemem le van takarva és ugyan felkelhetek, de négy-öt napig csak nagyon óvatosan mozoghatok. Péntekig biztosan kórházban leszek, de az is elképzelhető, hogy csak vasárnap engednek haza. Négy hét a teljes gyógyulás, utána kezdhetek el majd óvatosan mozogni és hasonlók. Úgyhogy nagyjából másfél hónap, mire ismét futballozhatok - de pontosat most még nem tudok mondani. Természetesen nagyon nem örülök, hogy ennyi időre kiestem, viszont annyiból szerencsém van, hogy még időben kiderült, bizony gond van a szememmel. Ugyanis később sokkal rosszabbul is járhattam volna - akár meg is vakulhattam volna a bal szememre.

Mielőbbi gyógyulást kívánunk, Patrik!

További hírek

Megtekintés
Megkaptuk az NB III.-as licencet

A Szombathelyi Haladás Kft. a 2024/25-ös bajnoki évre szóló NB III.-as (harmadosztályú) licenc iránti kérelmet nyújtott be.
0 0 0 2024.05.28. 18:40
Megtekintés
Sok-sok fotó a gyirmóti bajnokiról

Képek a vasárnap délutáni összecsapásról.
0 58 0 2024.05.27. 14:55

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink