Szombathelyi Haladás


A Fehérvár a pénteki vendég


2023.09.14. 11:20
PA

A női labdarúgó NB I. 5. fordulójában pénteken 16 órakor a Kenderesi úton a Haladás Viktória a Fehérvár FC-t fogadja.

A szombathelyi együttes eddigi négy mérkőzéséből kettőt megnyert, egy-egy döntetlent játszott, legutóbb 2-2-re végzett Szegeden. A vasiak így hét ponttal a 4. helyen állnak a tabellán. A vendég Fehérvár rosszabbul rajtolt, egy győzelem mellett háromszor kikapott, három ponttal a 9. helyen tanyázik. A piros-kékek a rajton odahaza 4-2-re verték a Budaörsöt, aztán viszont kikaptak az Astra vendégeként (0-3), otthon a Szegedtől (0-2), múlt hétvégén pedig Székesfehérváron 3-0-ra a Puskás Akadémiától. Azaz utóbbi három meccsükön pontot és gólt sem szereztek. A Fehérvárban szerepel két korábbi szombathelyi futballista, Simon Franciska és Jánosi Ninetta is. A két csapat a nyáron felkészülési mérkőzésen az Illés Akadémián megmérkőzött egymással, akkor 2-2-re lett a végeredmény.

- Jól kezdtük a szezont, noha lehet hiányérzetünk, hiszen még több pontot is gyűjthettünk volna, hiszen nem nyújtottunk rossz teljesítményt - mondta Markó Edina, a Haladás Viktória vezetőedzője. - Ami a Fehérvárt illeti, fiatal, motivált csapat, amely nem adja könnyen a bőrét. Gyors, veszélyes akciókat vezetnek a piros-kékek, jól kontráznak és eddig rendre szoros meccseket vívtak. Noha új edző érkezett a nyáron, a játékukban nincs drasztikus változás. Nem lesz könnyű mérkőzés, de hazai pályán csak a győzelem elfogadható. 

                           A két csapat nyári felkészülési mérkőzése 2-2-es döntetlennel ért véget

 

További hírek

Megtekintés
Taggyűlést tartott a Szombathelyi Haladás Kft

Kedd délután megtartotta tulajdonosi taggyűlését a Szombathelyi Haladás Kft.
0 0 0 2024.07.09. 20:00
Megtekintés
Indulási jogokról döntött a Taggyűlés

A június 13-án tartott Taggyűlésen új ügyvezetőt ismét nem választottak, az értékek megóvása és a szombathelyi labdarúgás jövőjének biztosítása érdekében a Megye I.-es indulási jogot megkapta az Illés Akadémia, a női NBI-es jogot a Viktória FC.
0 0 0 2024.06.14. 09:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink