Szombathelyi Haladás


Közlemény


2023.01.03. 13:15
haladas.hu

Erősít a Haladás szakmai stábja! Szántó Csaba vezető szakmai koordinátorként érkezik a szombathelyi klubhoz. Az osztrák felnőtt futballban és utánpótlás nevelésben is tapasztalatot szerzett szakember feladata a szombathelyi utánpótlás klubok és a felnőtt csapat szakmai munkájának összehangolása . Szántó Csaba január 2.-án kezdte el a munkát Szombathelyen.

A Szombathelyi Haladásnál tudatos építkezés folyik egy hosszú távon is eredményesen működő sportklub érdekében. Ennek része a tehetségek kiválasztása és képzése, biztosítani a fiataloknak a fejlődést a felnőtt csapatba kerüléséhez az egymásra épülő rendszerben. Szántó Csaba vezető szakmai koordinátorként az utánpótlásképzés és a felnőtt csapat munkáját is segíti, összehangolja.

“Megtiszteltetés a Haladásért dolgozni, pozitívan tekintek a ránk váró feladatokra. Az Illés Akadémiának meghatározó szerepe van a Szombathelyi labdarúgásban. Szeretnénk a szakmai kapcsolatot szorosabbá tenni, hogy a fiatal helyi játékosok felnőtt futballba való integrálása még hatékonyabb legyen. A siker érdekében fontos az egymásra épülő közös munka, ezért mindent meg fogok tenni.”- mondta Szántó Csaba.

                                                                          Szántó Csaba

A sportvezető feladata a sportszakmai terület teljes irányítása , teljesítményértékelési rendszer működtetése és a klub stratégiai céljaink megfelelő játékospolitika koordinálása, valamint a játékosmegfigyelés és igazolások előkészítése is.

 

Játékos-pályafutásának befejezése után 2003-tól edző a soproni utánpótlásban

2005-től az FC Sopron felnőtt csapatának asszisztens edzője

2007-től SC Sopron utánpótlás szakmai igazgatója és U-19 edzője

2010-től az SV Mattersburg vezető játékosmegfigyelője

2014-től a Soproni VSE felnőtt csapatának asszisztens edzője

2017-től az Admira Wacker U18 csapatának vezetőedzője

2018-tól az Admira Wacker II csapatának vezetőedzője

2021-től Mezőkövesd Zsóry FC csapatának asszisztens edzője

További hírek

Megtekintés
A védelem oszlopa

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) által rendezett szavazáson a mezőnyjátékosok között a Haladás Viktória női NB I.-es labdarúgócsapatának védője, Gődér Brigitta végzett az élen.
0 0 0 2023.06.03. 11:00
Megtekintés
Elköszönt Michal Hipp vezetőedző

Elköszönt a Szombathelyi Haladástól Michal Hipp vezetőedző. A szlovák tréner szerződése június 30-án jár le.
0 0 0 2023.05.31. 13:20

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink