Szombathelyi Haladás


Haladás-könyvek karácsonyra!


2016.12.10. 08:40
Pum András

A Bronzkor után megjelent a Középkor című könyv - mindkét könyv remek karácsonyi ajándék a zöld-fehér szurkolók számára!

Egyszerre akár két könyvet is ajándékozhatnak a Haladás-szurkoló számára szeretteik - vagy éppen maguk a Hali-drukkerek lephetik meg magukat két zöld-fehér kiadvánnyal.

A korábban a Krilov István-Unger Richard szerzőpáros által írt Bronzkor című könyv - amely a Haladás 2004 és 2009 közötti időszakát dolgozza fel - ismét kapható.

Most pedig egy újabb könyv is megjelent, szintén a két szerzőtől, de a Szombathelyi Swietelsky-Haladás kiadásában: ez pedig a Középkor neve viseli és az olvasók a csapat 2009-2016 közötti történetét ismerhetik meg benne,

Mindkét könyv egységesen 2990,- forintos áron kapható. Szombaton Sopronban a fedett lelátón már megvásárolható a két kiadvány! 

Jövő héttől pedig Szombathely több pontján is hozzá lehet jutni a könyvekhez - hamarosan közöljük az elárusítóhelyek listáját.

További hírek

Megtekintés
A védelem oszlopa

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) által rendezett szavazáson a mezőnyjátékosok között a Haladás Viktória női NB I.-es labdarúgócsapatának védője, Gődér Brigitta végzett az élen.
0 0 0 2023.06.03. 11:00
Megtekintés
Elköszönt Michal Hipp vezetőedző

Elköszönt a Szombathelyi Haladástól Michal Hipp vezetőedző. A szlovák tréner szerződése június 30-án jár le.
0 0 0 2023.05.31. 13:20

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink