Szombathelyi Haladás


Stieber András a Haladásban


2022.02.23. 10:00
PA

A 30 éves középpályás másfél éves szerződést írt alá klubunkkal.

A sárvári születésű, 30 éves középpályás Stieber András - az MTK-ban futballozó Zoltán öccse - pályafutását Újbudán kezdte, majd az Újpest utánpótláscsapataiban nevelkedett. Aztán 2010 és 2014 között Angliában, az Aston Villa U18-as és tartalékcsapatában (U23) szerepelt - utóbbiban 44 bajnokin három gólt jegyzett. Ezt követően hazatért, az ETO FC Győrben, a Lombard Pápában, Ajkán, aztán Budaörsön, Mosonmagyaróváron és Gyirmóton játszott. A 2019/20-as bajnokságban ismét Budaörsre igazolt, alapember volt, 24 bajnokin hét gólt szerzett - nem véletlen, hogy felfigyelt rá az Újpest. A lila-fehérek tavaly nyáron szerződtették, ám az NB I.-es csapatban nem lépett pályára, az NB III.-as gárdában szerepelt: kilenc meccsen egy gólt szerzett.

Az NB I.-ben eddig összesen 11 mérkőzésen lépett pályára, az NB II-ben 125 bajnokin 23 gólt szerzett és 15 gólpasszt adott. Háromszor játszott az U19-es válogatottban is, egy gólt szerzett.

Stieber András másfél évre írt alá klubunkhoz.

                                                                  Stieber Andrást Séllei Árpád üdvözölte

 

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink