Szombathelyi Haladás


Pihenőre tért a csapat


2021.12.13. 18:00
haladas.hu

A Szombathelyi Haladás a vasárnapi bajnoki után megtartotta évzáró csapatvacsoráját.

Séllei Árpád, klubunk ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy bár a Pécs elleni meccs sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, az őszi szezon egészére büszkék lehetünkk, lőtávolban vannak a feljutó pozíciók. Séllei azt is elárulta, hogy a jelek szerint realizálódik egy külföldi edzőtábor, miként azt is elmondta, hogy lesznek érkezők és távozók is. Németh Szabolcs vezetőedző jelezte: a játékosok láthatják, hogy a befektetett munka meghozta gyümölcsét, érdemes keményen dolgozni. Pedig még auguszus elején találkozott olyan szurkolókkal, akik azt jósolták, a Haladás kiesőcsapat lesz, de a gárda alaposan rácáfolt ezekre a véleményekre. Németh Milán csapatkapitány megköszönte, hogy a klubvezetés megteremtette a feltételeket a nyugodt munkához és – az ügyvezetőhöz és az edzőhöz hasonlóan – kellemes ünnepeket és jó pihenést kívánt minden játékostársának, hogy a januári alapozás kezdetére valamennyien kipihenve, feltöltődve térjenek vissza.

Ezt követően pedig a stadion kivetítőjén lepergett egy összeállítás az őszi Haladás-gólokból, valamint a jó szereplésben döntő érdemeket szerző Rózsa Dániel védéseiből. Az anyagot hamarosan szurkolóink is megtekinthetik honlapunkon.

A vacsorát követően a játékosok pihenőre mentek - folytatás január 3-án.

A tavaszi szezon január 31-én kezdődik, csapatunk akkor az ETO FC Győr vendége lesz

További hírek

Megtekintés
Összefoglaló a Haladás Viktória győzelméről

Női együttesünk, a Haladás Viktória a legutóbbi fordulóban fordulatos mérkőzésen 3-2-re nyert Soroksáron.
1 0 0 2024.05.09. 15:00
Megtekintés
Bajnok a Haladás II.!

A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában az éllovas Szombathelyi Haladás II. 1-0-ra nyert Celldömölkön, így megszerezte a bajnoki címet.
0 0 0 2024.05.08. 13:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink