Szombathelyi Haladás


Így látta a mérkőzést Mátyus János


2021.02.14. 22:30
haladas.hu

Vezetőedzőnk értékelése a Szombathelyi Haladás-Vasas FC (0-0) Merkantil Bank Liga-mérkőzésről.

- Egy Haladás-Vasas párharc nagy tradíciókkal bír és látványosabb mérkőzéseket is hozott már az elmúlt 100 év alatt, de mostani helyzetünkben maximálisan boldognak és elégedettnek kell lennünk, hiszen eltüntettük a pályán a két csapat lehetőségei közötti különbséget - mondta Mátyus János. - Igazából ez a lényeg. Hátul maximálisan stabilak voltunk, remek játékosokkal rendelkező ellenfünknek igazán komoly helyzete sem volt. Elöl kicsit nehezebb dolgunk volt, de most inkább örüljünk az értékes döntetlennek. 

-Egy hét alatt három meccsünk volt, kettőt a hajrában nyertünk meg és a Vasas ellen is végig bírtuk szuflával.

- Ez egy nagyon jó visszajelzés egy edzőnek, hogy a csapata kilencven percen keresztül robotol és végig bírja erővel a mérkőzéseket. Ígérem, így lesz ez a továbbiakban is. 

- Egy hét alatt két győzelem és egy döntetlen a mérleg. Elégedett vagy a heti terméssel?

- Röviden? Igen.

További hírek

Megtekintés
Lemondott tisztségéről a Haladás ügyvezetője

A mai napon Szántó Erzsébet a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. ügyvezetője benyújtotta lemondását.
0 0 0 2024.05.10. 17:30
Megtekintés
Továbbra sincs licencünk a következő szezonra

Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. NBI-es licenckérelmét 2024. május 10-i ülésén elutasította.
0 0 0 2024.05.10. 13:30

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink