Szombathelyi Haladás


A Halinak vissza kell jutnia az őt megillető helyre


2020.12.18. 11:20
Pum András

A Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatójával, Séllei Árpáddal értékeltük az elmúlt egy esztendőt.

Séllei Árpád 2019 december 4-én nevezték ki a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatójává. Nem volt könnyű dolga, hiszen akkoriban a csapat 19 forduló után a kiesést jelentő 18. helyen állt a bajnokságban és az anyagi helyzet minden volt, csak - finoman fogalmazva - nem rózsás. Az együttes aztán tavasszal bravúros teljesítményt nyújtva, a koronavírus miatt mindössze nyolc forduló alatt bentmaradt az NB II-ben. Azóta eltelt egy bő év, a Haladás a 2020/21-es bajnokságban 21 kört követően a középmezőny elején, a 6. helyen áll, mindössze hét pontra a feljutást jelentő, 2. helytől. 

- Bő egy év neveztek ki a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatójává. Honnan, hová ért a csapat és a klub ezen idő alatt - szakmailag és anyagilag?

- Az NB II. kieső helyén volt a HALADÁS 15 ponttal, 6 pontra a még bentmaradást jelentő helytől - mondta Séllei Árpád. - Menekülő illetve menekülni akaró játékosokkal, edző nélkül volt a csapat. Anyagilag is hasonló mélyponton voltunk. Szinte mindenki biztos kiesőnek gondolt minket, illetve hogy nem lesz liszenszünk, azaz 2-3 osztályt esünk vissza. Szóval nagyon mélyen voltunk. Ehhez képest tavasszal veretlenül végeztünk a bajnokságban, 7 meccs alatt simán bentmaradtunk, ám a vírus már akkor is beleszólt a bajnokságba. Most 33 pontunk van, van egy szerethető, zömében helyiekből vagy akadémistákból álló csapatunk. Anyagilag is stabilizálódtunk, nincs tartozásunk játékosok, szakmai stáb felé, nincs köztartozásunk, szóval a lényeg: létezik a HALADÁS.

- Volt az elmúlt egy év során olyan pillanat, amikor komolyan megfordult a fejedben, hogy feladod?

- Hogy feladom az nem fordult meg soha. Tudtam, hogy a feladat nem lesz egyszerű, de biztos voltam benn, hogy sok munkával, tiszta viszonyokkal, ha kell háborúkkal, de megfelelő irányba lehet állítani a HALADÁST.

- Mi a legnehezebb feladat az ügyvezetői munkában?

- Ez nem egy klasszikus ügyvezetői munka, ez sokkal több annál. Nagyon kevesen vagyunk a klubnál, sok ember munkáját kell elvégezni. De nem is ez a legnehezebb, hanem az a negatív közeg, ami a szombathelyi labdarúgást körül veszi. Szinte sehonnan nem kapunk segítséget. Tudtam, hogy Szombathelyen mit szeretnének a szurkolók, sok helyi játékost, itt nevelkedett játékost, illetve egy mindig küzdő csapatot. Biztos voltam benne, hogyha sok néző elött játszunk, lesznek támogatóink, mellénk áll a város. Hát nem így történt. Nem hogy új támogatóink lennének, még a régiek is elfordultak. Itt köszönöm meg annak a pár támogatónak, aki még mellettünk van, az egész évi segítséget - remélem jövőre is mellettünk lesznek. Ebben a városban nagyon sok komoly cég, multi, erős vállalkozás van, de valamiért senki nem áll mellénk. Az a baj, hogy aki megtehetné, az sem érzi fontosnak, hogy részt vegyen a társadalmi szerepvállalásban, azaz például a legtöbb szurkolót maga mögött tudó HALADÁS jó szereplésének segítésével az emberek arcára mosolyt csaljanak. A válogatottnál is jól látszik, az EB-re kijutással egy egész ország hangulatát lehet befolyásolni. Helyi szinten is így lenne.

                           Séllei Árpád rengeteget dolgozik szeretett csapatáért, a Haladásért

- Mit, miket tekintesz a legnagyobb eredményednek?

- Nincs legnagyobb eredmény. Célok vannak. Rövidtávú és hosszabb távú célok. A Halinak vissza kell jutnia az őt megillető helyre a magyar fociban. Eredmény az is, hogy a nézőszámunk kimondottan magas, országos viszonylatban is. Eredménynek tekintem, hogy már sok játékos szeretne ide igazolni, szóval jó hírünk van. Miként eredmény az is, hogy a stadionban is már tudunk fejleszteni, öltöző folyosót képekkel kidekorálni, piciket lépünk előre.

- A visszajelzések alapján a szurkolók döntő többsége pozitívan értékeli a munkádat. Mennyire fontos az ő véleményük?

- Természetesen fontos, hiszen a foci a szurkolókért van. De azt is látni kell, bármit lehet tenni, sokan lesznek, akik akkor is támadnak. Amire büszke vagyok az az, hogy aki akar, az mindig elér, mindig mindenkinek válaszolok. Szóval napi kapcsolatban vagyok a szurkolókkal.

- A koronavírus-járvány tavasszal mekkora anyagi kárt okozott a klubnak? Illetve ősszel mennyit kellett költenünk a tesztekre? Várható-e kompenzáció? 

- A vírus nagy kárt okozott nekünk is, miként mindenkinek az egész országban. A támogatók a vírusra hivatkozva visszalépnek, zárt kapuk elött kell játszani, azaz nincs meg a 12. játékosunk. A PCR tesztek költsége nem volt kalkulálva, ez nagyon sok millió forint, nagyon érint minket. Kompenzáció nem várható, fent azt gondolják, ez nem lehet gond a kluboknál.

- Mennyire vagy elégedett a csapat és a szakmai stáb tavaszi, de elsősorban az őszi teljesítményével?

- Úgy nézem, hogy decemberben honnan indultunk, és most hol tartunk. Összességében jó évet zártunk. Új szakmai stábbal kezdtünk, de úgy gondolom jól választottunk. Konkrét cél nem volt meghatározva, csak az, hogy nyerjünk minél többször. Persze lehetett volna még több pontunk, sokat elherdáltunk, de azt hiszem ez a 6. hely se rossz. Reálisan, a lehetőségeinket nézve lehet, hogy még erős is ez a hely. Persze ez a szurkolókat ( jogosan ) nem érdekli, ők azt szeretnék, jussunk fel. De borzasztó sok gonddal küzdöttünk, ezt kifele nem kommunikáltuk. Ha jövőre fele annyit fejlődünk mint idén, akkor azt hiszem lehet nagyot álmodni. A Halinak lesz egy komoly bázisa, lesznek pályáink, lesz rehabilitáció, orvosi háttér, sportág specifikus edzőterem, szóval nagyot lépünk előre, ha anyagilag nem is. A hosszú távú megoldást nyilván a tulajdonosi szerkezet megváltozása, vagy egy nagy támogató belépése jelenthetné.

- Lesz-e mozgás a játékoskeretben a téli szünet alatt?

- Lesznek távozók és érkezők is, de a legfontosabb az az, hogy a fiataljainkra tudunk számítani, sőt ha az akadémiával még jobb lesz az összhang, akkor még jobb focistákat kapunk majd.

- Mi a célkitűzés a tavaszra? Változatlanul a középmezőny, illetve a középmezőny eleje?

- Nyerjünk sokat, lehetőleg nézők elött. Aztán lesz ami lesz. Már tudjuk úgy építeni a csapatot, hogy a következő szezonban a csapat magja adott legyen, azaz lehet nagyobb célokat megfogalmazni.

- Van-e a láthatáron tőkeerős szponzor, esetleg új többségi tulajdonos? Mekkora összegre lenne szükség, hogy idővel szintet, akár osztályt lépjünk?

- Tárgyalások voltak, vannak, de a jelenlegi helyzetben nehéz megegyezni bárkivel. Ha a magyar futball szintjén minimálisnak számító összeggel lenne több pénzünk, akkor lehetnének komolyabb céljaink. Jelenleg az NB II. hátsó harmadánál lehet a költségvetésünk, ehhez kell igazítani a céljainkat.

- Ha hármat kívánhatnál a Halinak, mik lennének azok?

- Stabil anyagi háttér, támadófoci sok győzelemmel, átlag 4000 néző. És a bulldog széttépné a szarvast….

További hírek

Megtekintés
Vezetőedzői értékelések

Így látta a Szombathelyi Haladás-Nyíregyháza Spartacus FC (0-1) mérkőzést Michal Hipp és Visinka Ede.
2 0 0 2023.01.29. 20:00
Megtekintés
Kapufa itt, gól ott

A tavaszi első fordulóban a sok helyzetet elhibázó Szombathelyi hazai pályán 1-0-ra kikapott a Nyíregyháza Spartacustól.
0 0 0 2023.01.29. 16:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink