Szombathelyi Haladás


Adott a pluszmotiváció


2020.10.15. 20:40
PA

A Szombathelyi Haladás futballistája, Tóth Dávid korábban két alkalommal is szerepelt hétfői ellenfelünknél.

Tóth Dávid az idei bajnokságban kilenc alkalommal kezdőként, kétszer csereként lépett pályára és két gólt szerzett. A 22 éves futballistára elsősorban a középpálya jobb oldalán számít Mátyus János, de ha az élet úgy hozza, jobbhátvédként is megállja helyét. Tóth alapembere csapatunknak. Érdekesség, hogy a soproni születésű futballista 2012 és 2016 között a Győri ETO utánpótlásában szerepelt, majd a 2018/19-es idényben - már Haladás-játékosként - kölcsönben ismét az ETO-ban, akkor már persze az NB II-es felnőttcsapatban szerepelt.

- A válogatott meccs miatt az előző héten egy kicsit több időnk volt keményebb edzéseket csinálni és ennek a hétnek az eleje volt még keményebb, péntektől viszont jön majd a frissítés - mondta a korábbi U16-os, U17-es és U18-as válogatott Tóth Dávid. - Természetesen nyerni szeretnék hétfőn, mint ahogy az összes meccsen, amin pályára lépunk. Az biztos hogy számomra pluszmotivációt ad ez a merkőzés, hiszen játszottam korábban Győrben két különböző időszakban is - felnőtt meccsen pedig még soha nem játszottam az ETO ellen. Ennek ellenére ugyanúgy készülök a meccsre, mint bármelyik másikra, az egyszer biztos hogy nehéz találkozó előtt állunk. Szerintem az a csapat nyeri meg a találkozót, amelyik több párharcot nyer a mezőnyben és ugye ezekből lehet a helyzeteket lehet kialakítani, gólokat szerezni. Nagyon nagy szükségünk volt a Nyiregyhaza elleni idegenbeli győzelemre, hiszen ezzel megszakítottunk egy kisebb nyeretlenségi szériát. Bizom benne, hogy az ETO ellen hasonlóan sikeresek leszünk és ez még nagyobb löketet tudna adni a csapatnak a további mérkőzesekre!

                                                                    Tóth Dávid szeme a labdán

További hírek

Megtekintés
Nézd velünk a vasárnapi bajnokit!

Vasárnap 17 órától a HungarySport élőben közvetíti a Kazincbarcika-Szombathelyi Haladás mérkőzést.
1 0 0 2020.10.24. 11:00
Megtekintés
Előzésre felkészülni

A Merkantil Bank Liga 13. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Kolorcity Kazincbarcika otthonában, a Pete András Stadionban lép pályára.
0 0 0 2020.10.23. 21:20

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink