Szombathelyi Haladás


Bosnjak, a Jolly Joker


2021.02.22. 18:00
PA

Csapatunk bal oldali védője, Bosnjak Predrag jól futballozott Ajkán, több poszton is megállta a helyét.

Bosjnak itt, Pedro ott, Bosnjak Predrag mindenhol. Csapatunk egyszeres magyar válogatott, szerb-magyar védője – a második félidőben - az ajkai pálya szinte minden szegletében feltűnt. Bosnjak nem csak a védelemben, a középpályán is remekül megállta a helyét, szinte valamennyi akcióinkban benne volt.

- Németh Milánnal remekül megértjük egymást a bal oldalon, van, amikor én zárkózom fel a támadásokhoz és ő marad hátul biztosítani, máskor fordítva – mondta Bosnjak. – A második félidőben a középpályán balról eggyel beljebb kerültem azért, hogy a csereként beálló Rácz Ferencnek a bal szélen nagyobb helye maradjon. Ez az elképzelés ült is, hiszen Feri jól szállt be, volt egy-két veszélyes lövése is. Én pedig rutinomnál fogva igyekeztem forgatni a labdákat mindkét szélre. Aztán később Csilus Tomi mellett futballoztam, majd miután ő hátrakerült a jobbhátvéd posztjára, Jancsó András lett a párom a középpályán. Nagyon sajnálom, hogy kikaptunk, hiszen szinte végig mi irányítottunk, az ajkaiak a semmiből szerezték a góljukat. Nem is igen volt komoly lehetőségük a meccsen. Egy napot aludva a meccsre is azt mondom: ebben a mérkőzésben bizony több volt!

                                                    Bosnjak Predrag a Haladás egyik erőssége

Szerdán 17 órakor a Mol Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az a Kisvárda látogat Szombathelyre, amelynek kispadján a korábban Szombathelyen is dolgozó Supka Attila ül.

- Számomra lezárult az a fejezet, nem foglalkozom a múlttal, csak a szerdai meccsre koncentrálok – jelezte Bosnjak. – Természetesen tisztában vagyunk azzal, mi Supka felfogása a futballról, milyen elképzelései vannak, de elsősorban magunkkal törődünk. Számomra és társaim számára is fontos a szerdai meccs, de nagyon fontos a vasárnapi, Kaposvár elleni bajnoki is. Mindenesetre a kupában hazai pályán játszunk, meg akarjuk mutatni, hogy helyt tudunk állni egy NB I-es csapat ellen is. Egy mérkőzésen pedig bármi előfordulhat. Noha egy hét alatt újra három meccset játszunk, köszönhetően Nagy Norbert erőnléti edzőnek és a szakmai stábnak remek az erőnlétünk, végigbírjuk a meccseket. Tovább akarunk jutni a kupában.

További hírek

Megtekintés
Vereség a Kazincbarcikától

A labdarúgó NB II. 31. fordulójában a Szombathelyi Haladás 3-1-re kikapott a Kazincbarcikától.
0 0 0 2024.05.05. 21:00
Megtekintés
Itt nézheted élőben a Haladás-Kazincbarcika bajnokit

A Merkantil Bank Liga 31. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Kolorcity Kazincbarcika SC-t fogadja. Élőben közvetítjük a találkozót.
1 0 0 2024.05.05. 10:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink