Szombathelyi Haladás


Optimista gólszerző


2021.02.01. 15:50
PA

Csapatunk U21-es válogatott védője, Mocsi Attila szerint bár együttese kikapott a Gyirmóttól, a második félidei játékra lehet építeni.

A Gyirmót elleni 3-1-es vereséggel kezdte a tavaszi szezont a Szombathelyi Haladás. Mátyus János együttese a második félidőben szinte lefocizta ellenfelét, mégsem sikerült pontot mentenie, a kisalföldiek 3-1-re nyertek. A vasiak gólját a belső védő Mocsi Attila szerezte. A 20 esztendős futballista a saját kapuja előtt is jól teljesített, sok vendégtámadást megakasztott.

– Belülről úgy éreztem, az első félidőben sem futballoztunk gyengén, de rosszul jöttünk ki a fordulópontokból – mondta Mocsi Attila. – Gondolok itt a szabadrúgásgólra, amelyet szerintem nem előzött meg szabálytalanság. Nekünk ugyan megvoltak a lehetőségeink, ám újabb gólt egy kontrából az ellenfél szerzett. A szünetben arról beszéltünk, hogy nincs még veszve semmi, gyorsan gólt kell lőnünk, és akkor bármi megtörténhet. Ez egy begyakorolt szituáció után sikerült is. A meccs hetében többször gyakoroltuk ezt a figurát, hogy beadásnál Németh Milánnal és Devecseri Szilárddal együtt berobbanunk. Medgyes Zoltán adta be balról a szögletet, én pedig a rövid sarokra érkezve csúsztattam fejjel a hálóba. Természetesen örülök, hogy védő létemre betaláltam, de mivel a csapat sikere a legfontosabb, ez a gól így nem sokat ért. Remélem olyan gólnak is örülhetek majd, amikor három pontot szerzünk. A találatom után is mentünk előre, megvoltak a helyzeteink, de nem sikerült feltennünk az i-re a pontot. A végjátékon még van mit csiszolnunk. Pedig a második félidőben láttam és hallottam, hogy a gyirmóti játékosok megzavarodtak, kár, hogy nem sikerült legalább kiegyenlítenünk. Ki tudja, ha szurkolóink velünk lehettek volna, meg is fordíthattuk volna a meccset. Egy kisebb város csapatánál nem annyira feltűnő a drukkerek hiánya, nálunk viszont nagy és hangos a Haladás-tábor. Ami a saját teljesítményemet illeti, a téli szünetben elkaptam a koronavírust, csak két hete kezdtem el az edzéseket. Ha valaki nekem akkor azt mondja, hogy a  Gyirmót ellen játszom, nem hiszem el. Úgy érzem, ennek fényében jól ment a futball, úgy volt, hogy a betegségem miatt egy félidőt játszom, végül több mint 70 perc lett belőle.

                                                                     Mocsi Attila remek fejesgóllal szépített

A mieinkre a következő hetekben nehéz sorozat vár. Vasárnap Szegeden bajnokin, az azt követő szerdán Pécsett kupameccsen lépnek pályára, aztán televíziós mérkőzésen a Vasast fogadják az NB II-ben.
– Ha a második félidei játékunkat nyújtjuk, akkor senkitől sem kell félnünk – jelezte Mocsi. – Sportemberek vagyunk, minden meccsen nyerni akarunk. A vasárnapi meccs után természetesen még csalódottak voltunk, de most már előrenézünk, a két bajnokin hat pontot, a kupában pedig továbbjutást várok! 

További hírek

Megtekintés
Vezetőedzőnk értékelése

Aleksandar Jovic a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta: nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, innen pedig roppant nehéz volt visszajönni a meccsbe. Ezt követően is sok hibát követtünk el, a Kazincbarcika pedig kihasználta helyzeteit
1 0 0 2024.05.06. 10:30
Megtekintés
Vereség a Kazincbarcikától

A labdarúgó NB II. 31. fordulójában a Szombathelyi Haladás 3-1-re kikapott a Kazincbarcikától.
0 0 0 2024.05.05. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink