Szombathelyi Haladás


SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Pacsi Bálint és Erik van der Meer


2017.10.14. 17:50
haladas.hu

Így látta a Haladás-Budapest Honvéd OTP Bank Liga-mérkőzést a két vezetőedző.

Pacsi Bálint: - Az eddigi meccsekhez képest most tudtuk az elképzelt futballunkat a legtovább, egészen 75 percig játszani. Az első félidőben a 20. perctől kezdve ült a játékunk, a másodikban pedig mozgosítottuk minden erőnket, nem döntetlenre játszottunk, nyerni akartunk. Ám egy kapitális hiba, rossz kommunkáció miatt gólt kaptunk. Egyelőre a futballfitneszünk 75 percre elegendő, de a döntetlen reálisabb lett voln, nem érdemeltük vereséget. Ami Kiss Tamást illeti, folyamatosan építgettük fel, előbb 5, majd 10, aztán 20 percet kapott. Már vártuk tőle a gólt, ha ilyen szorgalmasan, alázatosan dolgozik, szép jövő előtt áll.

Erik van deer Meer: - Az utóbbi öt mérkőzés eredménytelensége miatt nagy nyomás volt rajtunk, mind a klub, mind a szurkolók részéről. Sok labdát veszítettünk a saját térfelünkön, amiből az ellenfél rengeteg támadást vezetett, egy ilyen után lőttek egy valóban egy fantasztikus gólt. Ami a büntetőnket illeti, kollégám, Pacsi Bálint a lefújás után elmondta, szerinte nem volt az, én nem láttam jól az esetet. Ha nem volt az, akkor ezúttal szerencsénk volt. Játékosaimnak egyébként végig azt mondtam, játszani kell, és akkor jön majd az eredmény is. Örülök a győzelemnek, köszönöm szurkolóinknak, hogy ilyen távolra is ilyen ennyien elkísértek bennünk.  

További hírek

Megtekintés
Bajnok a Haladás II.!

A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában az éllovas Szombathelyi Haladás II. 1-0-ra nyert Celldömölkön, így megszerezte a bajnoki címet.
0 0 0 2024.05.08. 13:00
Megtekintés
Összeállt a Haladás szezonzáró stábja

A Klub Vezetősége azonnal megtette a szükséges lépéseket, hogy a Vasas elleni mérkőzésre megfelelően tudjon készülni a csapat.
0 0 0 2024.05.07. 15:05

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink