Szombathelyi Haladás


A Paks az ellenfél


2017.04.28. 13:00
Pum András

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában szombaton 18 órai kezdettel a soproni Városi Stadionban a Szombathelyi Swietelsky-Haladás a Paksi FC-t fogadja.

A tavaszi szezon első felében remekül szerepelt az exszombathelyi tréner, Csertői Aurél irányította Paks. Az atomvárosiak az első hét fordulóban négy győzelem mellett három döntetlent játszottak. Az utóbbi két fordulóban viszont pont nélkül maradtak, Kispesten 2-0-ra, majd odahaza a DVTK ellen 1-0-ra kikaptak. A Haladás egy hete – tőle szokatlan módon – négy gólt kapott Debrecenben. Az ötödik Mészöly-legénység 39, a hetedik Paks 38 pontot gyűjtött. Ősszel Sopronban a Hali, meggyőző, magabiztos játékkal 3-1-re nyert.  A mezőny kiegyenlítettségét jól mutatja, hogy a harmadik helytől nyolc, a kiesést jelentő tizenegyediktől hét pontra vannak a vasiak.

- A paksiakkal mindig preztízsmeccseket vívtunk, ezúttal is hasonlóra számítok -  mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Nem téveszt meg bennünk, hogy az utóbbi két meccsük nem sikerült, hiszen korábban idegenben legyőzték például az MTK-t és a Debrecent is. Ráadásul – a korábbi időszakkal ellentétben – már nem csak a védekezésre, a támadásra is nagy hangsúlyt fektetnek. Labdabirtoklásra épülő futballra építik taktikájukat, szóval nem csak arra számítok, hogy kizárólag kontráznak ellenünk. Nekünk a Mezőkövesd és a Diósgyőr ellen látott lendületes, bátor futballal kell, és azzal a mentalitással kell előrukkolnunk, emellett nem lehet olyan hibákat hátul elkövetnünk - pláne egy meccsen belül - mint Debrecenben. Hazai pályán a mezőny harmadik legeredményesebb csapata vagyunk, szombaton sem szabad esélyt adnunk ellenfelünknek. Győzelmet várok a Paks ellen. Calvente, Bamgboye, Polgár, Gajdos sérült, Rózsa, Jánvári, Németh műtét utáni rehabilitációját tölti, Kiss Bence pedig az U18-as válogatottal készül.

Összeállítás: Király – Schimmer, Wils, Devecseri, Bosnjak – Jagodics, Iszlai – Mészáros, Rácz, Halmosi - Williams. 

Csere: Gyurján, Jancsó, Kovács, Tóth M., Winkler, Varga K. 

A mérkőzést Andó-Szabó Sándor vezeti, segítői Ring György, Szert Balázs, alapvonali játékvezetők Solymosi Péter és Németh Ádám

                                                             Az őszi, 3-1-es győzelmünk

További hírek

Megtekintés
Fotókon a Kazincbarcika elleni bajnoki

Sok-sok fotó a vasárnapi bajnoki mérkőzésről.
0 41 0 2024.05.06. 17:50
Megtekintés
Vezetőedzőnk értékelése

Aleksandar Jovic a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta: nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, innen pedig roppant nehéz volt visszajönni a meccsbe. Ezt követően is sok hibát követtünk el, a Kazincbarcika pedig kihasználta helyzeteit
1 0 0 2024.05.06. 10:30

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink