A Szombathelyi Swietelsky-Haladás belső védője, Jancsó András ősszel kölcsönben még szombati ellenfelünknél futballozott.
A zöld-fehérek 20 esztendős belső védőként és középpályásként is bevethető futballistája tavaly ősszel került kölcsönbe szombati ellenfelünkhöz. Jancsó András 11 meccsen kezdőként, egyszer csereként kapott lehetőséget a sárga-kékeknél. Télen aztán visszarendelte a szakmai stáb a korábbi korosztályos válogatott futballistát. Jancsó tehát - amennyiben persze lehetőséget kap - korábbi klubja ellen léphet pályára.
- Biztosan furcsa lesz - ha a mester bevet - volt csapatom ellen játszani - jelezte Jancsó András. - Ugyanakkor tavaly ősszel, a Hali ellen Sopronban a Gyirmót labdarúgójaként sokkal szokatlanabb érzés volt pályára lépni. Hiszen Szombathelyen nevelkedtem, minden ide köt. Érdekes, hogy a téli alapozást még Gyirmóton kezdtem el, aztán kerültem vissza a Haladásba. Ami a szombati bajnokit illeti, nem túlzás: élet-halál meccs lesz ez a hazaiaknak. Igaz az őszi idény vége felé már valamennyi meccsükre ezt mondhattuk: tudom jól, mert ott játszottam.
Jancsó András és csapata győzni megy Gyirmótra. Fotó: Németh Szabolcs
- Természetesen szombati ellenfelünkkel kapcsolatban egy-két dologban kikérte Mészöly Géza a véleményemet, de stáb amúgyis alaposan kielemezte a gyirmótiak futballját - folytatta Jancsó. - A hazaiak biztosan foggal-körömmel harcolnak majd, de nekünk is szükségünk van a pontokra. Az Újpest ellen kikaptunk, ahhoz, hogy nyugodtabban várhassuk a Vasas és az FTC elleni bajnokit, szükségünk van a három pontra. Győzni megyünk Gyirmótra.
A zöld-fehérek pénteken ebéd után útra keltek Bükre, a fürdőváros kiváló minőségű pályáján edzettek, az éjszakát a Danubius Health Spa Resortban töltik. Halmosiék Bükről utaznak Gyirmótra.