Az OTP Bank Liga 22. fordulójában szombaton 15.30-as kezdéssel a nyolcadik Szombathelyi Swietelsky-Haladás a sereghajtó Gyirmót FC Győr vendége lesz.
Alaposan kicserélődött az újonc gyirmóti együttes kerete a télen, tíz játékos érkezett, és 11 távozott. Gyirmóton szerepel kölcsönben tavasszal például a Videoton játékosa, a volt haladásos Simon Ádám is és a Győr melletti település csapatát erősíti az Illés Akadémián nevelkedett Tamás Krisztián is. Ráadásul a héten a Haladásnál korábban próbajátékon szerepelt ukrán Olekszij Antonovot is megszerezte Urbányi István együttese. A sárga-kékek a Paks elleni hazai 0-0 után a Vasas vendégeként 1-1-re végeztek, szerdán viszont a Mezőkövesd elbúcsúztatta őket a Magyar Kupától. Jelenleg hat pontra vannak a bentmaradást jelentő tizedik pozíciótól és 11 egységre Mészöly Géza együttesétől.
A vasiak az Újpest (0-2) elleni vereség után idegenbeli sorozatba kezdenek, Gyirmót után az FTC, majd a Vasas vendégei lesznek. Ősszel meglepetésre a Gyirmót 1-0-ra legyőzte Sopronban a Haladást.
- Mindkét csapat számára nagyon fontosak a pontok, biztos vagyok benne, hogy harcos, jó iramú meccset vívunk – jelezte Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Fontos, hogy melyik csapat lesz higgadtabb, melyik együttes játékosai tudnak hideg fejjel dönteni a kapu előtt. Télen kimondottan jó futballistákat igazoltak a gyirmótiak, kiváló légiósók érkeztek és ott van a korábbi magyar magból Bori Gábor, Vass Patrik, Novák Csanád. Véleményem szerint tehát nagyon jó csapatról van szó, de tudjuk mit kell tennünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. A héten már füves pályán is többször edzettünk, ahol nagy figyelmet fordítottunk a kapu előtti befejezésekre. Mert hiába birtokoltuk többet a labdát legutóbb az Újpestnél és dolgoztunk ki több helyzetet, ezért nem járt pont. Most javítani akarunk. Rózsa Dániel, Németh Márió, Jánvári Gábor műtét utáni rehabilitációját tölti.
Összeállítás: Király – Polgár, Wils. Devecseri, Bosnjak – Jagodics, Rácz, Iszlai – Mészáros, Williams, Halmosi.
Csere: Gyurján, Schimmer, Jancsó, Calvente, Gajdos, Tóth M., Bamgboye.
A mérkőzést Vad II. István vezeti, segítői Albert István, Medovarszki János, a negyedik játékvezető Lémon Oszkár. Az alapvonali játékvezetők: Szőts Gergely, Gaál Gyöngyi.
Jegyinfokat ITT TALÁL.
ÚTINFO GYIRMÓTRA!
Fontos tudni, hogy az M86-os teljes egészében (Vas és Győr-Moson-Sopron megyei szakasza külön-külön) fizetős. Az útra csak éves megyematricával (mindkettő 5-5 ezer forint) lehet felmenni. S fizetős az M1-es autópálya Győrt elkerülő szakasza is!
Aki nem szeretne ráhajtani az M1-esre, az menjen be Győrbe és a Shell benzinkútnál Pápa felé haladjon tovább, így - ha kissé kacskaringósan is - de elkerüli az autópályát.
Egy 10 napos autópálya-matricával (2990 forint) viszont az M86-ost és az M1-est is lehet használni.