Szombathelyi Haladás


Edzésbe álltak a lányok


2022.01.17. 23:00
PA

Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Haladás-Viktória FC. A mieinknél két fiatal szerepel próbajátékon, Bódai Viktória viszont távozott.

Hétfőn reggel ismét benépesült a Haladás-Viktória FC öltözője, a bajnokságban a negyedik helyen álló szombathelyi együttes elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. Két új arcot is felfedezhettünk, mindketten próbajátékon szerepelnek. Az NB II.-es Debreceni VSC 18 éves középpályása, Pintér Petra ősszel 12 bajnokin hét gólt szerzett. Szintén próbajátékon szerepel a bal oldali védőként és védekező középpályásként egyaránt bevethető, 18 esztendős, U19-es román válogatott futballista, Vincze Noémi. Bódai Viktória viszont távozott: a Győrből érkezett csatárral közös megegyezéssel szerződést bontott a szombathelyi klub. Az első edzésről többen is hiányoztak, így sérülés, betegség miatt Bíró Barbara, Horti Bogi, Balogh Henrietta sem edzhetett, míg több fiatal iskolai elfoglaltsága miatt maradt távol.

A konditermi edzés után az Illés Akadémia műfüves pályáján vezényelte az idei év első tréningjét Székely Tibor vezetőedző. A bemelegítést követően jó hangulatú, kétkapus játék következett.

                                  Munkába álltak a lányok. Fotó: Unger Tamás/vaol.hu

A Haladás-Viktória felkészülési mérkőzései.

Február 5., 15.00: Haladás-Viktória–Sturm Graz (osztrák). 12., 16.30: Radonje (szlovén)–Haladás-Viktória. 19.: Haladás-Viktória–ZNK Pomurje (szlovén) vagy Király U16. 26., 11.00: Haladás-Viktória–Wildcats (osztrák). Március 3.: ZNK Pomurje–Haladás-Viktória

További hírek

Megtekintés
Bajnok a Haladás II.!

A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában az éllovas Szombathelyi Haladás II. 1-0-ra nyert Celldömölkön, így megszerezte a bajnoki címet.
0 0 0 2024.05.08. 13:00
Megtekintés
Összeállt a Haladás szezonzáró stábja

A Klub Vezetősége azonnal megtette a szükséges lépéseket, hogy a Vasas elleni mérkőzésre megfelelően tudjon készülni a csapat.
0 0 0 2024.05.07. 15:05

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink