Szombathelyi Haladás


Mindenki mindent belead


2021.10.31. 20:10
Pum András

A korábban, a DVTK-ban is futballozó Németh Milán biztos abban, hogy valamennyi játékosunk átérzi a meccs fontosságát.

Csapatunk rutinos játékosa, a 33 éves Németh Milán mind a 13 bajnokin kezdőként lépett pályára, nagy szerepe van abban, hogy a Hali a legkevesebb gólt kapta a szezonban. S azt se felejtsük el, hogy a nyáron megválasztott csapatkapitány – védő létére - két góljával a harmadik legeredményesebb játékosunk. A vépi Di María – ahogy a szurkolók közül sokan becézik – 2014 július 1-től, 2017 január 26-ig hétfői ellenfelünknél, a Diósgyőrnél is futballozott. Sőt, nyugodtan mondhatjuk: erőssége volt a piros-fehéreknek, olyannyira, hogy a 2017-es bulgáriai Liteksz Lovecs-DVTK (0-2) Európa-liga mérkőzésen például a miskolciak első gólját szerezte a 83. percben. (A másodikat a korábbi Haladás-futballista, Grumics Miroszlav jegyezte a 90. percben). Ezzel a sikerrel a DVTK 3-2-es összesítéssel továbbjutott.

- Jól éreztem magam Diósgyőrben, jó csapatunk volt, rengetegen jártak a meccseinkre, Európa-ligában is szerepeltünk – mondta Németh Milán. – Ráadásul ott szereztem egyetlen NB I-es gólomat: mondjuk pont a Haladásnak lőttem…Noha azóta a csapat teljesen kicserélődött, a stábban sok ismerősöm van, a szertátos, a kit-manager, az erőnléti edző akkor is ott dolgozott és a vezetésben is van ismerősöm. De ez már a múlt, hiszen jóideje a Haladásért küzdök. Egy nagyon jó csapathoz látogatunk hétfőn, amely vissza akar jutni az első osztályba. Ehhez a körülmények adottak, gyönyörű stadion, remek létesítmények, felkészült edző, jó csapat és jó anyagi háttér. Nehéz meccs elé nézünk, de a Németh Szabolcs vezette szakmai stáb alaposan felkészített minket ellenfelünkből. Egy nagyon jó mérkőzést várok, ráadásul villanyfényben, szép stadionban, sok szurkoló, a tévé nyilvánossága előtt játszunk – akit ezek nem dobnak fel és nem nyújtja a maximumot, az adja le a szerelését. Szerencsére nálunk mindenki átérzi milyen fontos meccs vár ránk, mindenki mindent bele fog adni. Ebben biztos vagyok. Profik vagyunk, nap mint nap azért dolgozunk, hogy jó eredményt érjünk el. Mindig, mindenhol nyerni akarunk - Diósgyőben is ez a célunk.

                                                                    Németh Milán a Haladás egyik erőssége

- Kapitányként hogy látod: hogy hat társaidra, hogy az élen állunk?

- Őszintén szólva nem foglalkozunk azzal, éppen hányadik helyen vagyunk. Mindig a következő mérkőzésre készülünk, azt akarjuk megnyerni. Ha továbbra is ezzel a felfogással lépünk pályára, akkor nem lesz gond a folytatásban sem.

- Bő egy hét alatt ez lesz a harmadik meccsünk – igaz, a DVTK-nak is. Hogy bírjátok?

-Természetesen érezzük a meccseket a lábainkban, de jó az erőnlétünk, nem lesz probléma. Az is legalább annyira fontos lesz hétfőn este, hogy melyik csapat akarja jobban a győzelmet. Hiszem, hogy mi leszünk azok!

További hírek

Megtekintés
Kell a szurkolás!

Már kaphatóak a belépők a vasárnap 17 órakor kezdődő Szolnoki MÁV FC elleni bajnoki-mérkőzésünkre.
0 1 0 2021.12.01. 17:00
Megtekintés
A gólvágó középpályás

Védekező középpályásunk, Csilus Tamás győztes gólt szerzett a kecskeméti bajnoki-mérkőzésen.
0 0 0 2021.12.01. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink