Szombathelyi Haladás


Gólpassz a ráadásban


2021.09.12. 22:02
haladas.hu

A csereként beállt Horváth Rajmund kétszer is helyzetbe került, a hosszabbításban pedig gólpassz adott Monori Norbertnek.

A Szombathelyi Haladás támadósorát a 66. percig a Tóth-Gábor Kristóf-Tóth Milán duó alkotta. Előbbi remekül tartotta meg a labdákat, hasznosan futballozott, utóbbi pedig egy szögletvariáció után szép gólt szerzett. Majd a 66. percben Németh Szabolcs hármat is cserélt, Tóth-Gábor, Tóth Milán mellett Kiss Bence hagyta el a játékteret, helyükre három támadó, Horváth Rajmund, Délczeg Gergely és Monori Norbert állt be. Nos, hogy ez mennyire jó húzás volt a vezetőedző részéről, bizonyítja, hogy a csere után Délczeg passzát Horváth Rajmund kis híján gólra váltotta, de Belényesi védett. Aztán később Rajmi két védő között kecsegtető helyzetből kevéssel lőtt a léc fölé, majd a 92. percben Horváth Rajmund beadását Monori vágta a hálóba. Azaz a három támadó sokat tett azért, hogy a Haladás megnyerte a mérkőzést.

- Örülök, hogy lehetőséget kaptam a mérkőzésen - mondta Horváth Rajmund. - A mester most olyan feladattal bízott meg, hogy nem előre, hanem a rombusz csúcsába, 10-es pozícióba kellett beállnom. Majd nem sokkal később felállást váltottunk, 4-4-2-re álltunk át, ekkor a vonal mellett, a bal szélen játszottam. Volt lehetőségem a gólszerzésre a hajrában, az sajnos kimaradt, de után - úgy érzem - gólpasszal mindezt jóvátettem. Úgy érzem, a csapat hasznára voltam, különösen a bal szélen éreztem magam otthon, hiszen az utánpótlásban is ezen a poszton szoktam futballozni és most is fel tudtam vállalni az egy-egyes szituációkat. Örülök a győzelemnek és hiszem, hogy szerdán ott folytatjuk, ahol most abbahagytuk.

                                                       Horváth Rajmund remek formában futballozik

További hírek

Megtekintés
Összefoglaló a Haladás Viktória győzelméről

Női együttesünk, a Haladás Viktória a legutóbbi fordulóban fordulatos mérkőzésen 3-2-re nyert Soroksáron.
1 0 0 2024.05.09. 15:00
Megtekintés
Bajnok a Haladás II.!

A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában az éllovas Szombathelyi Haladás II. 1-0-ra nyert Celldömölkön, így megszerezte a bajnoki címet.
0 0 0 2024.05.08. 13:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink