Szombathelyi Haladás


Visszatérés Szombathelyre


2021.06.25. 22:10
PA

Tóth Máté korábban szép éveket töltött a Haladásban - most szeretne újra bizonyítani zöld-fehérben.

A szombathelyi születésű Tóth Máté a Lurkó UFC-ben nevelkedett, majd kisebb kitérők után 2012 nyarától 2018 nyaráig a Haladásban futballozott. A korábbi U19-es és U21-es válogatott futballista most - Mezőkövesdről - visszatért a vasi megyeszékhelyre és a futballra kiéhezve várja a bajnoki rajtot.

– Akkoriban nem kaptam elég játéklehetőséget a Haladásban, ezért távoztam – mondta Tóth Máté. – És a klub is pénzt kapott értem, tehát a Haladás sem járt rosszul akkoriban az átigazolásommal. Utólag nyilván okosabb az ember és már megbántam, hogy anno eligazoltam. Sajnos sérülések is hátráltatták a pályafutásomat Mezőkövesden, nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy terveztem. Ez már a múlt, hiszen szombathelyi vagyok, itt nevelkedtem, így mindig is a Haladás volt az első számú csapat a számomra. A vezetőedzővel, Németh Szabolccsal egyébként korábban, még a Lurkóban dolgoztam együtt. Ami pedig a célokat illeti, az első tíz hely valamelyike a minimum, de természetesen jó lenne minél közelebb végezni a feljutó helyekhez. Egyénileg pedig az a tervem, hogy az utóbbi időszak rosszabb szériája után szeretnék ismét maradandót alkotni – stabilan, hasznosan, sokat futballozni, sok játéklehetőséget kapni és segíteni a csapatot.

                                   Tóth Máté újra Haladás-mezben futballozik Fotó: Cseh Gábor/vaol.hu

További hírek

Megtekintés
Bajnok a Haladás II.!

A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában az éllovas Szombathelyi Haladás II. 1-0-ra nyert Celldömölkön, így megszerezte a bajnoki címet.
0 0 0 2024.05.08. 13:00
Megtekintés
Összeállt a Haladás szezonzáró stábja

A Klub Vezetősége azonnal megtette a szükséges lépéseket, hogy a Vasas elleni mérkőzésre megfelelően tudjon készülni a csapat.
0 0 0 2024.05.07. 15:05

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink