Szombathelyi Haladás


Devecseri győzelmet vár


2020.10.17. 23:30
Pum András

Csapatunk védője szerint az ETO helyezése csalóka, hiszen egy jó csapat ellen játszunk.

Devecseri Szilárd kilenc mérkőzésen volt kezdő, a belső és bal oldali védőként is számításba vehető futballista meghatározó futballistája együttesünknek, nélküle (is) elképzelhetetlen a Szombathelyi Haladás. A 30 esztendős korábbi válogatott játékos szerint hétfő esti (20.00, TV: M4 Sport) ellenfelünk helyezése nem mérvadó: az ETO jobb csapat annál, mint ahol most áll.

- Szerintem Győrnek mindig is jó csapata volt, van és lesz is - a 15. helyezés egyáltalán nem reális - mondta Devecseri Szilárd. - Szoros a mezőny és mégegyszer hangsúlyozom: egy jó csapat ellen játszunk hétfőn este. Az előző fordulóban Nyíregyházán célfutballt játszottunk, ha a mostani periódusunkban ez az eredményes, akkor ezt kell játszanunk. Futballoztunk szépen, rengeteg helyzetet kidolgozva, mégsem sikerült nyernünk. Így változtatnunk kellett. A Nyíregyháza elleni három pont viszont csak akkor ér valamit, ha hazai pályán megverjük az ETO-t. Itthon kell tartani a három pontot - mindegy, milyen játékkal. Győzelmet várok!

                                            Devecseri harcos játékára a Győr ellen is nagy szükség lesz

További hírek

Megtekintés
Bajnok a Haladás II.!

A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában az éllovas Szombathelyi Haladás II. 1-0-ra nyert Celldömölkön, így megszerezte a bajnoki címet.
0 0 0 2024.05.08. 13:00
Megtekintés
Összeállt a Haladás szezonzáró stábja

A Klub Vezetősége azonnal megtette a szükséges lépéseket, hogy a Vasas elleni mérkőzésre megfelelően tudjon készülni a csapat.
0 0 0 2024.05.07. 15:05

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink