Szombathelyi Haladás


Kispest&Hali: ismét fociztak a szurkolók


2020.09.06. 14:30
PA

A Haladás Szurkolói Kör bronzérmet szerzett a Budapest Honvéd drukkerei által rendezett fővárosi szurkolói futballtornán.

Immáron több évtizedre nyúlik vissza a Budapest Honvéd és a Haladás-szurkolók kiváló kapcsolata, legendás barátsága. A kispesti fanatikusok szombaton a 15. alkalommal rendezték meg a szurkolói focitornát, melyen 12 együttes vett részt. A Honvéd drukkerei két Tamási szurkolói csoport mellett Szombathelyről a Haladás Szurkolói Kört és a Green White Army-t hívták meg – a többi nyolc csapatot a házigazdák adták. A reggel 9-től 15 óráig tartó mérkőzéseket a Tüske-csarnok melletti műfüves pályán rendezték. Az 5+1 fős együtteseket két hatos csoportba osztották, a Haladás Szurkolói Kör három győzelemmel, egy-egy döntetlennel és vereséggel a második helyen végzett, míg a másik ágon szereplő Green White Army nem került a két továbbjutó együttes közé. Az igazsághoz tartozik, hogy utóbbi csoport kisbusza Budapest felé tartva lerobbant és mivel később értek oda, sorozatban egymás után, szinte pihenés nélkül játszották meccseiket.

Az elődöntőben a kispesti Szövetség nevű csoporttól 2-0-ra kikapott a Haladás Szurkolói Kör, a szombathelyiek így a bronzéremért mérkőzhettek. A 3. helyért vívott meccsen a vasiak az Ultra Red Boys&Havanna ellen 1-1-re végeztek, hétméteresekkel 8-7-re nyertek – így harmadik helyen zártak. A viadalt a Corleone nevű kispesti együttes nyerte. A jó hangulatú tornán a foci mellett jókat ettek-ittak és beszélgettek, anekdotáztak a szurkolók.

A Haladás Szurkolói Kör csapata. Vizvárdy Balázs, Bonti Tamás, Leidli Géza, Polákovics János, Bankits Ramón, Molnár Péter, Vincze Ádám, Ebenspanger Máté, Ebenspanger Szabolcs, Keringer Zsolt.

                                      A bronzérmes Haladás Szurkolói Kör csapata, kutyával

                                                                          ...és kutya nélkül

                                                             A Green White Army gárdája

 

További hírek

Megtekintés
Fotókon a Kazincbarcika elleni bajnoki

Sok-sok fotó a vasárnapi bajnoki mérkőzésről.
0 41 0 2024.05.06. 17:50
Megtekintés
Vezetőedzőnk értékelése

Aleksandar Jovic a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta: nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, innen pedig roppant nehéz volt visszajönni a meccsbe. Ezt követően is sok hibát követtünk el, a Kazincbarcika pedig kihasználta helyzeteit
1 0 0 2024.05.06. 10:30

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink