Szombathelyi Haladás


Hollandiát megjárt támadót igazoltunk


2020.09.01. 18:00
PA

Az Ajax és a PSV Eindhoven utánpótlásában pallérozódott Horváth Olivér a bajnokság végéig kölcsönbe érkezett a Szombathelyi Haladáshoz.

Támadót igazolt a Szombathelyi Haladás: a 20 esztendős Horváth Olivér az MTK-tól a bajnokság végéig érkezett kölcsönbe a zöld-fehérekhez. Horváth 2016-ban a Sándor Károly Akadémiáról szerződött Hollandiába, az Ajax Amszterdam U17-együtteséhez. Ezt követően szerepelt a fővárosi együttes U19-es csapatában, majd 2018 augusztusában a PSV Eindhoven U19-es együtteséhez igazolt. Innen szintén továbblépett, az eindhoveni gárda U21-es gárdájában futballozott. Az együttes egyébként a holland felnőtt másodosztályban szerepelt, a 170 cm magas csatár az elmúlt bajnokságban 15 mérkőzésen lépett pályára a piros-fehér csapatban. Horváthnak olyan korábbi klasszis labdarúgók voltak az edzői Hollandiában, mint John Heitinga, Ruud van Nistelrooy vagy Mark van Bommel. Két hete hazatért az MTK-ba, de mivel a szabályok értelmében az őszi szezonra már nincs lehetőség további futballistákat benevezni az NB I-re, így Horváth a 2020/21-es bajnokság végéig a Haladásban folytatja pályafutását. A villámgyors, kétlábas szélső hét alkalommal az U17-es, kétszer az U19-es válogatottban is szerepelt.

                         Horváth Olivért Séllei Árpád ügyvezető köszöntötte

További hírek

Megtekintés
Vereség a Kazincbarcikától

A labdarúgó NB II. 31. fordulójában a Szombathelyi Haladás 3-1-re kikapott a Kazincbarcikától.
0 0 0 2024.05.05. 21:00
Megtekintés
Itt nézheted élőben a Haladás-Kazincbarcika bajnokit

A Merkantil Bank Liga 31. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Kolorcity Kazincbarcika SC-t fogadja. Élőben közvetítjük a találkozót.
1 0 0 2024.05.05. 10:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink