Szombathelyi Haladás


Ismerős arcok


2020.08.21. 15:00
haladas.hu

A Simple női NB I-es bajnokság. 2. fordulójában vasárnap 17.30-as kezdéssel a Haladás-Viktória FC az Astra-Alef HFC vendége lesz.

Mindkét csapat győzelemmel kezdte a bajnokságot, az Astra 4-2-re nyert az ETO FC Győr vendégeként, míg a nyáron megfiatalított Haladás-Viktória idehaza 4-0-ra verte a Kelent. A hazai meccseit Üllőn játszó Astrában három ismerős arcot is felfedezhetünk, három exszombathelyi futballista is szerepel az együttesben. Szakonyi Emese és Rácz Zsófia a nyáron igazolt az Astrába, míg Sipos Lilla korábban ugyancsak a szombathelyieket erősítette.

– Rutinos csapathoz utazunk, tapasztalt futballisták alkotják az Astra keretét – mondta Szabados György, a szombathelyi együttes vezetőedzője. – Azt viszont megígérhetem, hogy mi végig nagy szenvedéllyel játszunk majd és mindent elkövetünk, hogy ponttal vagy pontokkal távozzunk. A nyitófordulóban fontos győzelmet arattunk, a siker – ahogy a heti edzéseken láttam – nagyon jót tett a lányok hangulatának. A jó eredmények pedig erősítik a közösséget, a csapat munkába vetett hitét. A rehabilitációját töltő Gődér Brigittára továbbra sem számíthatok, egy-két játékosom pedig sérüléssel bajlódik – az összeállítást később jelölöm ki

További hírek

Megtekintés
Vereség a Kazincbarcikától

A labdarúgó NB II. 31. fordulójában a Szombathelyi Haladás 3-1-re kikapott a Kazincbarcikától.
0 0 0 2024.05.05. 21:00
Megtekintés
Itt nézheted élőben a Haladás-Kazincbarcika bajnokit

A Merkantil Bank Liga 31. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Kolorcity Kazincbarcika SC-t fogadja. Élőben közvetítjük a találkozót.
1 0 0 2024.05.05. 10:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink