Szombathelyi Haladás


Jobbal a bal felsőbe


2020.08.18. 23:40
PA

A Szombathelyi Haladás 32 éves futballistája, Németh Milán fontos és nem akármilyen gólt szerzett a Szeged (2-0) elleni bajnokin.

Csapatunk bal oldali védője, Németh Milán a Szeged elleni bajnoki 45. percében óriási gólt ragasztott az egyébként remekül védő, ezáltal csapatát a súlyosabb vereségtől megmentő vendégkapus, Takács János hálójába. A gól mindig jókor jön, ezúttal különösen, hiszen ezzel a bombával szereztünk vezetést, ráadásul közvetlenül az első félidő lefújása előtt.

- A mester alaposan felkészített bennünk a Szegedből, pontosan tudtuk, mire kell figyelnünk és mit játszik ellenfelünk – mondta Németh Milán. – Sokat gyakoroltunk a meccset megelőző napokban és szinte az utolsó pillanatig kérdéses volt, milyen összeállításban lépünk pályára. Végül Mátyus János meglépte azt, amit eltervezett, gyakorlatilag Szalay Szabolcs volt az egyetlen kimondott támadó szellemű futballista a csapatban. A mester azt kérte, hogy aki a pályán lesz, harcosan futballozzon, stabilan védekezzen és mindenképpen hozzuk le hátul nullára a meccset. Mert ha nem kapunk gólt, akkor nagy baj nem lehet - legalább egyet biztosan szerzünk. Szerencsére be is találtunk, ráadásul éppen a félidő lefújása előtt. Nagyon örültem, hogy pont én szereztem a gólt, holott nekem az a fő feladatom, hogy stabilan védekezzek, a támadásokat pedig jó beadásokkal, gólpasszokkal segítsem. A gól előtt ketten álltak előttem a bal oldalon, gondolkoztam, hogy lepasszolom a bal szélen mellettem érkező Bosnjaknak. De aztán mégis befelé cseleztem, és úgy döntöttem jobbal rálövöm. Szerencse is kellett a gólhoz, mert a védőn megcsúszott a lövés. Az nem zavart, hogy a gyengébbik lábamon volt a labda. Egész életemben bizonyítanom kellett edzőknek, szurkolóknak, meg akartam mutatni, hogy jobbal is tudok gólt lőni, hogy helyem van a csapatban. Az első félidő a mienk volt, a másodikban a szegediek futottak az eredmény után, ekkor már mindkét oldalon több kontrát vezettek a csapatok. Ám hiába próbálkozott ellenfelünk, nem tudott fogást találni rajtunk, pedig rutinos, erős, NB I-et megjárt futballisták játszottak elöl. Verpecznek egy nagyot kellett védenie – Germán ollózásánál. Megnyugtató, hogy ilyen kapus van mögöttünk, akinek bár nem volt sok dolga, amikor kellett, hozta a bravúrt. Ez mutatja, hogy fejben mennyire jól tud koncentrálni. Tóth Barna szép gólja pedig eldöntötte a meccset. Már a lefújás után, amikor a szurkolókkal körbepacsiztunk, sokan gratuláltak gólomhoz és utána is rengetegen írtak – ezúton is köszönöm nekik. Felkészülési mérkőzésen már szereztem hasonlóan nagy gólokat, tétmeccsen eddig nem.

                                        Németh Milán jól futballozott, fontos gólt is szerzett

Vasárnap a Vasas otthonába látogat csapatunk.

-Nem félek a meccstől, nem különösebben érdekel ki az aktuális ellenfelünk, úgy vagyok vele, számomra a Haladás a legjobb csapat – jelezte Németh Milán. – Tudom, hogy az angyalföldiek nálunk sokkal anyagi körülmények között futballoznak, gyakorlatilag azt vesznek meg, akit akarnak. De a pénz nem minden, nem lehet csak azzal motiválni a játékosokat. Nekünk viszont van egy olyan szurkolótáborunk, amely elképesztő erőt ad – nekem legalábbis biztosan, engem képesek belehajszolni a győzelembe, de csapattársaim is így vannak ezzel. Emlékezhetünk, a nyitányon Siófokon többen és hangosabbak voltak, mint a hazaiak. Bár a vasárnapi meccsünket közvetíti a televízió, arra kérem szurkolóinkat, minél többen kísérjenek el bennünket – higgyjék el, rengeteget számít a támogatásuk. Szurkolóinkkal vagyunk egy csapat!

További hírek

Megtekintés
Vereség a Kazincbarcikától

A labdarúgó NB II. 31. fordulójában a Szombathelyi Haladás 3-1-re kikapott a Kazincbarcikától.
0 0 0 2024.05.05. 21:00
Megtekintés
Itt nézheted élőben a Haladás-Kazincbarcika bajnokit

A Merkantil Bank Liga 31. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Kolorcity Kazincbarcika SC-t fogadja. Élőben közvetítjük a találkozót.
1 0 0 2024.05.05. 10:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink