Tizenegy évet töltött az Illés Akadémián és a Szombathelyi Haladásban a korábbi korosztályos válogatott kapus Gyurján Márton, aki most távozott.
Gyurján Márton 13 évesen, 2009 februárjában, érkezett Nyíregyházáról az Illés Akadémiára. Végigjárta a különböző korosztályokat, majd 2013-ban került a Szombathelyi Haladás felnőttcsapatába. Az Illés Akadémián 152 mérkőzésen védett, míg a Haladásban 46 bajnoki és Magyar Kupa-találkozón állt a gólvonal előtt – az NB I-ben hétszer szerepelt. Volt egy emlékezetes sérülése is a korábbi korosztályos válogatott kapusnak, 2018 áprilisában a Balmazújváros elleni meccsen agyrázkódást és orcsonttörést szenvedett. Ám két hét múlva már maszkkal védett. Gyurján szerződése június 30-án lejárt és nem hosszabbította meg kontraktusát a zöld-fehérekkel.
– Szép éveket töltöttem az Illés Akadémián és a Haladásban is – mondta a 24 éves Gyurján Márton. – Az akadémián rendszeresen a korosztályomhoz képest egy évvel idősebbek között védtem. Kutasi Csaba kapusedző irányításával rengeteget fejlődtem és a Kisvárda jelenlegi kapusával, Dombó Dáviddal együtt nagyon sokat edzettünk, sokmindent megéltünk együtt. Majd 18 esztendősen kerültem az első csapathoz, akkor Artner Tamás volt az edző. A debütálásomkor viszont már húsz esztendős voltam és Mészöly Géza volt a tréner – nem mindennapi körülmények között mutatkoztam be az NB I-ben. Akkoriban Sopronban játszottuk a hazai meccseinket és a Debrecen elleni mérkőzés napján derült ki, hogy Rózsa Dániel sérülés miatt nem szerepelhet – így nekem kellett védenem. Szerencsére minden szempontból sikeresen szálltam be, 1-0-ra nyertünk és több bravúrt is bemutattam – jól ment a védés. Mi kapusok egyébként mindig remekül kijöttünk egymással, a legjobb időszak az volt, amikor Jakab Csaba irányításával Király Gáborral, Rózsa Dániellel és Lévay Gergellyel dolgoztunk együtt. Nem csak a pályán, az edzéseken, hanem azon kívül is jó viszonyban voltunk. Minden egyes tréninget élveztem. Mint a nevekből is kiderül, nagy volt a konkurencia kapusposzton, nagyon jó kapusoktól tanulhattam, így Királytól és Rózsától. Érdekes, Rózsa Daninak 13-14 évesen még labdát szedtem a Rohonci úton, pár év múlva meg már együtt edzettünk. Utóbbi nagy megtiszteltetés volt.
Gyurján kontraktusa június 30-án lejárt – és távozik Szombathelyről.
– Kaptam ajánlatot a Haladástól, később tárgyaltam is Séllei Árpád ügyvezető igazgatóval, de végül elköszöntünk egymástól – folytatta Gyurján. – Egy rossz szavam nem lehet, békében váltunk el, nem kell semmilyen szenzációt keresni. Mindig jó szívvel gondolok a Haladásra, otthonom lett Szombathely, mindenkivel jó kapcsolatban voltam, nem csak a társakkal, edzőkkel, hanem mindenkivel, aki a csapat mellett dolgozott. Remélem az elkövetkező napokban, de legkésőbb a jövő héten kiderül, hol folytatom pályafutásomat. Van konkrét ajánlatom, de csapatnevet még nem szeretnék mondani. A jövőben is mindig szívesen jövök majd Szombathelyre, és remélem, fogok még védeni a Haladásban.