Hat játékosával is szerződést hosszabbított a Haladás-Viktória FC.
Alakul, formálódik a 2020/21-es bajnokságban pályára lépő Haladás-Viktória FC kerete. A vasiakat erősíti már a Mol Fehérvártól érkezett védő, Jánosi Ninetta és a Szegedről igazolt támadó, Szil Tünde. A napokban pedig hat, a hó végén lejáró szerződésű futballistájukkal is megegyeztek a szombathelyi vezetők. Bíró Barbara, Horti Bogi, Fördős Beatrix, Balogh Henrietta, Kopcsándi Vivien és Harsányi Andrea újabb egy évig a vasiakat erősíti. Közülük a 25 éves Bíró Barbara, a 21 éves Horti Bogi, a 27 esztendős Balogh Henrietta már szerepelt a válogatottban, míg a 18 éves Fördős Beatrix az U19-es válogatott egyik kulcsembere. Bíró a szombathelyiek egyik legjobbja, nem véletlen, hogy a 2018/19-es idényben a Hivatásos Labdarúgók Szervezete a legjobb honi női kapusnak választotta.
Bíró Barbara Kutasi Csaba kapusedzővel Fotó: Unger Tamás/Vas Népe
– Öt esztendeje igazoltam a Haladás-Viktóriába, jól érzem magam a városban, az együttesben, meg sem fordult a fejemben, hogy elmegyek Szombathelyről – mondta a 27-szeres válogatott Bíró Barbara. – Éppen ezért könnyen megegyeztünk a közös folytatásról. Családias, befogadó klub a mienk, nem csak a pályán, azon kívül is összetartunk. Meg tudjuk beszélni a dolgokat és az új játékosok is könnyen beilleszkednek, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy valamennyien egységes legyen az öltöző. Bár átalakulóban van a csapatunk, hiszem, hogy a következő bajnokságban is erős Haladás-Viktóriát láthatnak a szurkolók. Ami az elmúlt, csonka bajnokságot illeti, ősszel hullámzó teljesítményt nyújtottunk, de úgy érzem tavasszal kiegyenesedtünk volna. A bajnokság lefújásakor az ötödik helyen álltunk, de a harmadik vagy negyedik pozíció meglett volna. És a Magyar Kupában az elődöntőben az FTC ellen hazai környezetben, sok szurkoló előtt lett volna esélyünk. Ami az új edzőt, Szabados Györgyöt illeti, tisztában voltunk korábbi, kiváló eredményeivel és bár a vírus miatt keveset dolgoztunk együtt, látjuk, hogy olyan edző, aki mindig többet akar. Esetünkben a bronzéremig vezetné a csapatot. Hozzá hasonlóan nagyon szeretek kapusedzőnkkel, Kutasi Csabával dolgozni, aki két éve segíti a munkámat. Bármilyen kérdésem van, segítségre van szükségem, rá számíthatok – összhangban vagyunk. Nem csak a saját meccsünket, ellenfelünket is mindig kielemezzük – felhívja a figyelmemet a hibámra, mit kell legközelebb másképp csinálnom. Ami a következő bajnokságot illeti, minimum negyedik helyen szeretnék végezni a csapattal, de az igazi a bronzérem lenne. A kupában a finálé a cél. A válogatottal pedig – amíg van remény – küzdünk az Európa-bajnoki részvételért. De ha most nem sikerül kijutnunk, akkor jövőre megpróbáljuk a világbajnokságot. Egyéni, nagy célom pedig, hogy elsőszámú kapus legyek, kiszorítsam riválisaimat. Ezért és a klubomért dolgozok.