Séllei Árpád ügyvezető igazgató, valamint a hat, péntek délelőtt szerződést hosszabbított játékosunk nyilatkozata.
– Örülök, hogy a hat labdarúgó minket választott – mondta Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Annak külön örülök, hogy valamennyiükkel könnyen sikerült megegyeznünk. Jó futballistákkal kötöttünk szerződést azért, hogy a következő bajnokságban jól teljesítsünk.
A több poszton is bevethető, 24 éves, tősgyökeres szombathelyi Jancsó András a 2019/20-as bajnokságban 21 bajnokin egy gólt szerzett.
– Nagyon boldog vagyok, hogy továbbra is a Haladásban szerepelhetek – jelezte Jancsó András. – Minden Szombathelyhez köt, öt éves korom óta futballozok itt, egy-másfél esztendőt leszámítva máshol nem is játszottam. Most volt ugyan egy NB I-es ajánlatom, de a remekül sikerült tavaszi szezon után úgy döntöttem, hogy nem váltok – a Haladással szeretnék NB I-ben futballozni. Ilyen játékoskerettel, szakmai stábbal, szurkolótáborral mindez sikerülhet is.
Tóth Barna télen, Nyíregyházáról érkezett és a BudapestHonvéd elleni hazai Magyar Kupa-meccsen bombagóllal tette le névjegyét. Az egy centiméter híján két méter magas csatár a tavaszi utolsó, Békéscsaba (3-1) elleni bajnokin kétszer is betalált.
– Számomra már télen is nagy lehetőség volt a Haladás megkeresése – mondta Tóth Barna. – Bár akkor nehéz helyzetben volt a klub, mégsem volt kérdés, hogy ide igazolok. Az azóta eltelt fél év pedig meggyőzött arról, hogy jól döntöttem. A klub, a stáb, a vezetőség, a játékoskeret és a szurkolótábor olyan szintet képvisel, hogy meggyőződésem, a jövőben nagy célokért küzdhetünk. Csak pozitív élmények értek a Haladásban, örülök, hogy továbbra is ehhez a klubhoz és városhoz tartozok.
Balról: Rácz Ferenc, Tóth Barna, Rózsa Dániel, Séllei Árpád ügyvezető, Németh Milán, Jancsó András, Kiss Bence. Fotó: Cseh Gábor/Vas Népe
A kétszeres válogatott Rózsa Dániel még ősszel, a Vasas ellen szenvedett boka és térdsérülést. Emiatt (is) a magunk mögött hagyott bajnokságban csak két meccsen védett – ám a 35 éves, remek képességű kapus már teljesen egészséges.
– Lassan már 30 éve védek Szombathelyen, így nem is volt kérdés számomra, ha szükség van rám, a tapasztalatomra, nagyon szívesen maradok – jelezte Rózsa Dániel. – Mindebben közrejátszott az is, hogy komoly és jól látható munka indult el télen, amelynek már tavasszal megvolt az eredménye. Remélem a jövőben is folytatódik ugyanez a munka és sikeresek leszünk.
Kiss Bence a középpálya motorja, emellett a csapat egyik irányítója is. A 20 éves, jánosházi születésű futballista a 2019/20-as bajnokságban 26 mérkőzésen szerepelt, két gólt szerzett.
– Annak idején az akadémián kezdtem el futballozni, majd egy hévízi és jánosházi kitérő után kerültem vissza az akadémiára, majd innen a Haladásba – mondta Kiss Bence. – Egy évet ugyan Kazincbarikán is futballoztam közben, de pályafutásom jelentős része Szombathelyhez kötődik. Az NB I-ből és az NB II-ből is voltak megkereséseim, de a Haladás mellett döntöttem.
A bal oldali védő Németh Milán alapembere a szombathelyieknek, az elmúlt bajnokságban sérülése ellenére is 23 találkozón szerepelt a 32 esztendős játékos
– Séllei Árpád ügyvezető igazgatónak és a szakmai stábnak nagy köszönettel tartozom, hogy a jövőben is számítanak rám – fogalmazott Németh Milán. – Köszönöm a barátoknak és mindazoknak a szurkolóknak, akik támogattak ebben a döntésben. Tavasszal elindultunk egy úton, amelyről nem térünk le és hiszem,hogy folytatni tudjuk a győzelmi sorozatot. Remek szezont zártunk, biztos vagyok abban, hogy a következő még ennél is sikeresebb lesz.
Rácz Ferenc tavasszal a Haladás egyik vezére volt. Ha neki jól ment a futball, a csapat is eredményes volt – márpedig általában jól játszott a 29 éves támadó, akit télen fél évre szerződtetett a zöld-fehér együttes. Rácz most két évre kötelezte el magát.
– Amikor télen szerződtetett a Haladás, már mondtam, hogy nekem csonka, befejezetlen történetem van a csapattal – tudtuk meg Rácz Ferenctől – Fiatalon kerültem Szombathelyről, sokkal érettebb emberként tértem vissza. Nagyon örülök, hogy úgy tovább folytatódik a történetem a Halival. Segíteni akarok a csapatnak, ami nem lesz nehéz, ugyanis remek futballisták alkotják csapatunkat. A következő bajnokságban már nem az lesz a kérdés, hogy melyik csapat nem veri meg a Haladást, hanem nagyobb célokért lépünk pályára.