Csapatunk jobb oldali védője, középpályása, Tóth Dávid már nagyon várja, hogy folytatódhasson a bajnokság.
A Szombathelyi Haladás 21 éves játékosa, Tóth Dávid a 2019/20-as bajnokságban eddig tízszer volt kezdő, háromszor csereként lépett pályára. A tavaszi hét bajnoki közül haton kezdő volt, mindössze egyszer nem kapott lehetőséget. Emellett mindkét, Honvéd elleni kupameccsen a kezdősípszónál a pályán volt. A csapathoz hasonlóan idén kimondottan jó, érett játékkal rukkolt elő a fiatal fuballista. Ezért is viseli nehezen, hogy most szünetel a bajnokság.
- Nagyon rosszul viselem a jelenlegi helyzetet, már hiányzik, hogy minden a régi kerékvágásban folytatódjon - mondta Tóth Dávid. - De a legnehezebb az, hogy nem focizhatok, hiányoznak az edzések, a meccsek. Természetesen amennyire tudom, tartom társaimmal a kapcsolatot. Elégedett vagyok a gyakorlatokkal amiket kapunk - profi szakmai stáb áll mögöttunk, csak be kell tartanunk amiket ők mondanak és nem lehet gond. Szemely szerint bizakodó vagyok és remélem, hogy május végén, de legkésőbb júniusban tudjuk folytatni a bajnokságot. Ha maáshogy nem is, de zárt kapuk mögött, szerintem ez lenne a helyes út!
Tóth Dávid a Honvéd elleni Magyar Kupa-visszavágón is jól játszott