Szombathelyi Haladás


Supka Attila az új vezetőedző


2019.07.11. 17:00
Pum András

A legutóbb a Budapest Honvédnál dolgozó Supka Attilát nevezték ki az NB II-es Szombathelyi Haladás vezetőedzőjévé.

A korábbi tréner, Horváth Ferenc megbízatása május 31-én lejárt – azóta a másodedző Desits Szilárd irányította a zöld-fehéreket. Csütörtök délutáni tréninget viszont már nem ő, hanem Supka Attila irányította – a szakemberrel ugyanis három éves szerződést kötött a klub. A hatvani születésű, 56 esztendős tréner játékosként a Honvédban, Újpesten, Kecskeméten, Debrecenben, a Videotonban, Sopronban, valamint alacsonyabb osztályú osztrák csapatokban futballozott. Edzőként irányította a Sopront, a Békécscsabát, a Debrecent, a Budapest Honvédot, a ZTE-t, a Pécset, a Szegedet és a ciprusi Nea Szalaminát is. Supka 2017 nyara óta a Honvéd trénere volt, az első évben negyedik helyen végzett a piros-fekete gárda és indulhatott az Európa-ligában.

A legutóbbi bajnokságban az előző évhez képest meggyengült kerettel újra a negyedik helyen végzett, a Magyar Kupában pedig ezüstérmet szerzett. Supka edzőkét kétszeres magyar bajnok a Debrecennel (2005, 2006), emellett kétszeres Szuperkupa-győztes (2005, 2006) és egyszeres Magyar Kupa-győztes (2007), valamint kétszeres (2008, 2019) kupaezüstérmes. 

– Pár hete kerültem kapcsolatba  a Haladással, akkor vetődött fel a lehetősége annak, hogy a csapat edzője legyek – mondta Supka Attila. – Természetesen ehhez nagyon sokmindennek tisztázódnia kellett. Amennyiben az együttes egyben marad, mert közben rendeződnek a klub körüli dolgok, akkor erre lehet építeni. Nagyon sok játékost ismerek a Haladásból, az  NB I-ből, sok játékossal dolgoztam az NB II-ben Sopronban is. Jelenleg olyan kerettel rendelkezünk amely egy-két labdarúgóval kiegészítve jó teljesítményre ehet képes a másodosztályban. A Haladással kapcsolatos emlékeim?  A Hali mindig  masszív csapat volt, ősszel is megszenvedtünk Szombathelyen, amikor 1-0-ra nyertünk. Tavasszal pedig kimondottan jó gárda alakult ki, valószínűleg a téli igazolások kicsit későn érkeztek, ezért esett ki. A Haladás mindig is jó csapat volt, olyan, amelyet szeretnek szurkolói – most is ez a célunk.

Ami a stábot illeti, Híres Gábor személyében másodedző is érkezett Szombathely. A korábbi négyszeres válogatott középhátvéd a Vasasban és az MTK-ban futballozott, legutóbb Supka Attilával segítője volt Kispesten. A másik másodedző Desits Szilárd maradt, visszatért Jakab Csaba kapusedző. A két masszőr, Orbán Gergő és Varga Attila maradt a csapat mellett. 

További hírek

Megtekintés
Fotókon a Gyirmót elleni bajnoki

Képeken a vasárnap esti Merkantil Bank Liga-mérkőzés.
0 28 0 2019.12.08. 21:00
Megtekintés
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Így látta a mérkőzést Desits Szilárd

A Szombathelyi Haladás megbízott edzője értékelte a Gyirmót FC Győr (0-1) elleni bajnokit.
1 0 0 2019.12.08. 20:30

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink