Szombathelyi Haladás


Nem jutott a kupadöntőbe a Haladás-Viktória


2018.03.24. 20:10
haladas.hu

Nem jutott a női labdarúgó Magyar Kupa fináléjába a Haladás-Viktória FC. A vasiak három góllal kikaptak a DVTK-tól.

Diósgyőri VTK–Haladás-Viktória FC 4-1 (2-0). – Diósgyőr, műfű, 50 néző, női Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés, vezette: Urbán.
Diósgyőr: Szőke-Nagy – VELDMAN, Sandu, André (Kerekes), Boros – Markovic, Tóth A., NAGY F., Jáhn – Újvári, OLAR. Edző: Fórizs Sándor. 
Haladás-Viktória: Bíró – Kiss Zs. (Király, 77.), BALOGH, Tálosi, Kopcsándi (Kun, 56.) – Tóth A., FÁBIÁN, Manhart (Pupos, 87.) – Szakonyi, Siklér, ÖREG. Edző: Simon Attila.

A két héttel ezelőtti, diósgyőri (0-3) bajnokihoz képest kifejezetten jól kezdte a találkozót a szombathelyi gárda, jól lezárta a területeket, nem engedte kibontakozni ellenfelét, masszívan védekezett, ám a támadásokra kevés lehetőség maradt. Aztán negyedóra elteltével Olar 22 méteres szabadrúgásból lőtt a hálóba (1-0). Majd három perc múlva egy, a tizenhatoson ide-oda pattogó labdát Veldman vágott a hálóba (2-0). Ezt követően nyíltabb futballt vállaltak fel a szombathelyiek, átvették a játék irányítását, de nem sikerült komoly helyzetet kialakítaniuk. 

Szünet után az eredmény után futó, emiatt kitámadó, kinyíló vasiakat lekontrázták a hazaiak. Ám az újabb gólhoz szombathelyi hiba is kellett. Egy eladott labdával az 53. percben Veldman ugrott ki egyedül és lőtt a hálóba (3-0). A vendégek nem adták fel, és több lehetőséget is kialakítottak Szőke-Nagy kapuja előtt. Újabb gólt viszont a diósgyőriek szereztek. A 73. percben Markovic tizenegyesével már 4-0-ra vezettek a hazaiak. Egy perc múlva szépítettek a vendégek: Tóth labdájával Öreg lépett ki és a kifutó kapus mellett 15 méterről a bal sarokba lőtt (4-1). A hátralévő időben a szombathelyiek mindent megpróbáltak, de már nem tudták veszélyeztetni a hazaiak kapuját. 
A jobban futballozó Diósgyőr összességében megérdemelten nyerte meg a mérkőzést és jutott a Magyar Kupa döntőjébe a második félidőre feljavuló Haladás-Viktória ellen. 
 

Simon Attila: – Tartalékos csapatom ma ennyire volt képes. A legutóbbi diósgyőri meccshez képest kicsit jobban játszottunk – sajnálom a lányokat. 
A másik mérkőzésen: Ferencvárosi TC-MTK 1-0.
A döntőben tehát FTC-Diósgyőri VTK találkozót rendeznek. 

További hírek

Megtekintés
Összeállt a Haladás szezonzáró stábja

A Klub Vezetősége azonnal megtette a szükséges lépéseket, hogy a Vasas elleni mérkőzésre megfelelően tudjon készülni a csapat.
0 0 0 2024.05.07. 15:05
Megtekintés
Jovic lemondott

A Szombathelyi Haladás NB II-es férfi labdarúgócsapatának vezetőedzője Aleksandar Jovic 2024. május 6-án, azonnali hatállyal benyújtotta lemondását, melyet a Klub Vezetősége elfogadott.
0 0 0 2024.05.07. 10:30

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink