Szombathelyi Haladás


A Diósgyőr a vendég


2021.05.07. 23:20
haladas.hu

A Simple Liga női labdarúgó NB I. utolsó előtti, 20. fordulójában szombaton 16 órai kezdettel - zárt kapuk mögött - a Haladás Sportkomplexumban a Haladás-Viktória FC a Diósgyőri VTK-t fogadja.

Ahogy fogynak a fordulók, úgy fokozódnak az izgalmak az alsóházban. A Haladás-Viktória jelenleg 14 ponttal a hatodik helyen áll, ugyanannyi pontot gyűjtött mint a 7., már osztályozós helyen tanyázó St.Mihály együttese, míg az utolsó, kiesőpozícióban lévő Kelen 9 pontot szerzett. Mivel az utolsó körben éppen a St. Mihály vendége lesz a szombathelyi csapat, fontos lenne, számára, hogy a DVTK ellen pontot, pontokat szerezzen. Ami nagyon nehéz küldetésnek ígérkezik, Fórizs Sándor vezetőedző együttese ugyanis 36 ponttal a harmadik helyen áll, igaz, az már korábban eldőlt, hogy az alapszakaszban sem előbbre, sem hátrább nem végezhet. Ősszel Szombathelyen nem született gól a két csapat összecsapásán, tavasszal pedig – Székely Tibor első meccsén – a román Sandu büntetőjével 1-0-ra nyert az elsősorban minőségi légiósokra építő miskolci együttes.

– Elismerést érdemel egyik riválisunk, a győriek múlt heti 1-0-ás diósgyőri győzelme – mi is hasonló meglepetésre készülünk szombaton – mondta Székely Tibor, a vasiak vezetőedzője. – Nagyon nagy szükségünk van ugyanis a pontra, pontokra. Úgy érzem, eddigi meccseinken tisztességesen futballoztunk, helytálltunk ellenfeleinkkel szemben, de most már szükség lesz egy kis pluszra is, eredményekre. Sajnos helyzetünk nem javult, hiszen Gődér Brigitta, Jánosi Ninetta, Harsányi Andrea, Bíró Barbara továbbra is sérült, Jánosi Ninetta, Németh Adél és Németh Zsófia pedig beteg. De bármilyen összeállításban is lépünk pályára, mindenképpen jó eredményt akarunk elérni.

További hírek

Megtekintés
Összeállt a Haladás szezonzáró stábja

A Klub Vezetősége azonnal megtette a szükséges lépéseket, hogy a Vasas elleni mérkőzésre megfelelő tudjon készülni a csapat.
0 0 0 2024.05.07. 15:05
Megtekintés
Jovic lemondott

A Szombathelyi Haladás NB II-es férfi labdarúgócsapatának vezetőedzője Aleksandar Jovic 2024. május 6-án, azonnali hatállyal benyújtotta lemondását, melyet a Klub Vezetősége elfogadott.
0 0 0 2024.05.07. 10:30

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink