A Merkantil Bank Liga 31. fordulójában szerdán 18 órai kezdettel a Szombathelyi Haladás az ETO FC Győr vendége lesz.
Két nagy múltú zöld-fehér csap össze a hétközi fordulóban a Rába-partján. Az ETO 41 ponttal a tizedik, a Haladás 46-al a nyolcadik helyen áll a tabellán. A győriek tavasszal három-három győzelmet, döntetlent és vereséget gyűjtöttek be – az utolsó döntetlent már a Csató Sándor helyére kinevezett dr. Dobos Barnabással. Az ETO ugyanis a hárometes bajnoki szünetben edzőt váltott. Így múlt vasárnap Szentlőrincen (0-0) Dobos ült a kispadon. A kisalföldiek keretében több, korábbi rutinos, az NB I-gyet is megjárt labdarúgó is szerepel, így Lipták Zoltán, Fejes András, Kiss Máté, Forró Gyula, Egerszegi Tamás és a Haladásban is futballozó Horváth Olivér, valamint Priskin Tamás. Utóbbi 16 találatával az ETO házi gólkirálya. Ami a Haladást illeti, a vasiak csapatvédekezése továbbra is elsőrangú. A Hali öt forduló óta nem kapott gólt, ebből következően ennyi ideje veretlen is. Az utolsó hét bajnokiján pedig mindössze egyszer zördült a hálója. Legutóbb a Nyíregyháza ellen hazai pályán 0-0-ra végeztek a szombathelyiek. A Haladás és az ETO őszi párharca 1-1-es döntetlennel ért véget a Rohonci úton.
– A két csapat csatája komoly hagyományokkal bír, a szurkolók között is nagy a rivalizálás – ennek megfelelően állunk a meccshez – mondta Mátyus János, a Haladás vezetőedzője. – Lehet, hogy hazai pályán papíron a Győr az esélyesebb, de ha a csapatomra jellemző tulajdonságokat viszontlátom a pályán, akkor lesz esélyünk. Ami a győrieket illeti, egy új edző érkezésével mindig megváltozik egy csapat játéka, Dobos Barna kollégám kreatív támadófutballt szeretne meghonosítani. Ez a mi védőink dolgát megnehezíti, ugyanakkor a támadóinkét megkönnyítheti, elöl nagyobb területünk nyílhat. Csapatomnak is elmondtam: azt, ami jól működik, azaz a csapatvédekezést tovább kell erősítenünk, viszont az utóbbi időben kevés helyzetet dolgoztunk ki, ezen feltétlenül javítanunk kell. A Győr többre képes annál, amit eddig nyújtott, úgyhogy kemény mérkőzésre számítok, nehezen tudom elképzelni, hogy nem esik gól. Mivel Győr a szülővárosom, számomra a meccs különös jelentőséggel bír – de ez persze az én dolgom, a csapatot nem befolyásolja. Devecseri Szilárd, Tóth Dávid, Csilus Tamás sérült, Rózsa Dániel beteg. Emellett több játékosom is kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódik, ezért a kispadra olyanok is ülnek, akik még nincsenek százszázalékos állapotban.