Vezetőedzőnk értékelte a minden szempontból maximálisan vállalható, DVSC (0-0) elleni Merkantil Bank Liga-mérkőzést.
- Lassan egy éve dolgozom a Haladásnál és nagyon-nagyon szép esztendőt éltünk meg együtt - ma sajnos szurkolók nélkül - mondta Mátyus János. - A mai mérkőzés megmutatta, hogy milyen jó úton jár a csapatunk, hiszen egy ilyen nehéz helyzetben a végén már öt-hat fiatallal támadtunk és helytálltunk az NB II. legjobb csapata ellen - ez jó jel. Ha fel tudunk nőni ehhez a feladathoz minden héten - ez nehéz, mert azért kevesen vagyunk - akkor nagyon szép évzárónk lesz. Mi az ami tetszett? Harcosság, szenvedély mindig fontos, a taktikai fegyelem alapvető. Emellett erőnlétünk is rendben volt, frissek voltunk és nagyon tetszett, hogy egy percig nem játszottunk alárendelt szerepet.
- Mi változott a szerdai, Budaörs elleni meccshez képest?
- Már Debrecenben is voltak arra utaló jelek, hogy nincs a csapat teljesen rendben, nem is lehetett, hiszen a vírus akkor tört ránk először - hirtelen. A Budaörs ellen is ugyanez volt a helyzet, akkor is sokan hiányoztak - így azóta volt mit gyakorolni. Edzettünk, beszélgettünk, videóztunk - és az eredménye is meglett.