A Simple Liga 5. fordulójában szerdán 16.30-kor a Haladás-Viktória FC a bajnoki címvédő Ferencvárosi TC vendégeként lép pályára.
A válogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt három és fél hét szünetet követően rendeznek fordulót a női NB I-ben. A Haladás-Viktóriára a szezon eddigi legnehezebb meccse vár a bajnoki címvédő, második helyen álló FTC otthonában. A Fradi eddig két sima hazai – Szeged 8-1, Kelen 7-1 -és egy idegenbeli – ETO 6-0 – siker mellett odahaza az Astra ellen 3-3-as döntetlen játszott. A fővárosiak négy meccsen 24 gólt szereztek, amelyből a tavalyi bajnokságban még Szombathelyen futballozó Siklér Kinga négy találattal vette ki részét.
Az öt ponttal az ötödik helyen álló, újjáalakuló Viktória egy-egy győzelem és döntetlen mellett kétszer kapott ki. A Haladás-Viktóriából Bíró, Horti és Fördős a magyar, Herczeg pedig a román válogatottban szerepelt az elmúlt hetekben. Utóbbi gólt is szerzett a horvátok ellen 4-1-re megnyert meccsen.
- Örömteli, hogy több válogatottat is adtunk, ugyanakkor mivel kevesen vagyunk, nehéz volt az utóbbi hetekben normális munkát végezni – mondta Szabados György, a szombathelyiek vezetőedzője. – Ráadásul Németh Zsófia a bokájával bajlódik, Szil Tünde az Achillesével, Kovács Virág pedig beteg. Herczeg Andrea ugyan már egy hete visszatért Romániából, de karanténban van, még nem jött meg a koronavírus-tesztjének eredménye. Gődér Brigitta pedig egyelőre a futóedzéseknél tart. Ellenfelünk, az FTC viszont bő, 24-es kerettel rendelkezik – nagy a kontraszt. De amit tudunk, beleteszünk a meccsbe, mindent elkövetünk, hogy a tudásbeli különbséget minél jobban eltüntessük, tisztességgel helyt akarunk állni – nem a szimpatikus vesztes szerepére készülünk.