Szombathelyi Haladás


Szurkoljunk a lányoknak!


2019.09.07. 20:00
PA

A női labdarúgó NB I 3. fordulójában vasárnap 15 órakor a Haladás-Viktória FC a St. Mihály Szeged-Fitsportot fogadja a Király Sportlétesítményben

A válogatott izlandi Európa-­bajnoki selejtezőjét követően a 3. fordulóval folytatódik a bajnokság. Azért nem a másodikkal, mert a múlt csütörtöki válogatott meccs után szombaton értek haza a játékosok, így az arra a hétvégére eső – második – fordulót elhalasztották. Ami a vasárnapi meccset illeti, az első fordulóban a Haladás-Viktória a Kelent 4-0-ra verte, míg a négy légióst is foglalkoztató St. Mihály Szeged 2-0-ra kikapott az ETO FC Győrtől.

– Egy hét alatt három bajnokit játszunk, így azok is lehetőséget kapnak majd, akik kevesebb szerephez jutottak – mondta Simon Attila, a Haladás-Viktória FC vezetőedzője. – A szegediek futballja a legutóbbi bajnoksághoz képest változott, Győrben is próbálták diktálni az iramot, nyíltabban futballoznak, győzelemre játszanak. De számunkra nem szabad, hogy megoldhatatlan feladatot jelentsen a legyőzésük. Tóth I. Alexandra az Achilles-ínával, Tálosi Szabina a combközelítő-hajlítójával bajlódik, míg Szakonyi Emesének a porca szakadt be. Utóbbi két játékos azonban a kispadra leülhet.

Összeállítás: Bíró – Balogh, Fördős, Horti, Kiss Zs. – Tóth II. A. – Öreg, Manhart, Rácz, Harsányi – Siklér.

További hírek

Megtekintés
Így látta a mérkőzést a két vezetőedző

Schindler Szabolcs és Supka Attila értékelte a Békéscsaba-Haladás (2-2) Merkantil Bank Liga-találkozót.
0 0 0 2019.09.18. 21:20
Megtekintés
Kétszer is talpra álltunk

A Merkantil Bank Liga 9. fordulójában a Szombathelyi Haladás Békéscsabán 2-2-es döntetlent játszott.
0 0 0 2019.09.18. 17:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink