Szombathelyi Haladás


Folytassa, Haladás!


2019.04.05. 12:10
Pum András

Az OTP Bank Liga 27. fordulójában szombaton 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Diósgyőri VTK vendége lesz.

Létfontosságú mérkőzést vív a Haladás Diósgyőrben. A vasiak hátránya ugyanis nyolc pont a még bentmaradást jelentő, tizedik helyen tanyázó Diósgyőr mögött, esetleges győzelmükkel öt pontra felzárkóznának a piros-fehérek mögé – azaz „lőtávoságba” kerülnének a szombathelyiek. A DVTK viszont hazai pályán remekül szerepel, utolsó hat meccsén veretlen maradt, utoljára október 27-én az FTC-től kapott ki Miskolcon. Utóbbi két bajnokiját viszont elbukta, Debrecenben 2-1-re, Felcsúton 1-0-ra kikapott. Ami a Haladást illeti, utolsó négy bajnokijából hármat behúzott, csak a listavezető Ferencvárostól kapott ki. A DVTK és a Haladás a bajnokságban harmadszor találkozik, ősszel hazai pályán a Diósgyőr 1-0-ra nyert, Szombathelyen 1-1-re végeztek a felek.

- Az utóbbi hetek eredményei azt bizonyítják, kezd összeérni a csapat, a télen érkezett játékosok fizikálisan utolérték magukat, megismerték társaikat – mondta Horváth Ferenc, a Haladás vezetőedzője. – A mérkőzéseken is jól működik, amit az edzéseken gyakorolunk, de időre volt szükségünk, mire összeállt a játékunk. Azonban elégedettségre nincs okunk, noha három meccset megnyertünk, ez nem jelent semmit, hiszen még mindig az utolsó helyen állunk. A két csapat jól ismeri egymást, sok újjal nem tudja meglepni a másikat. Úgy gondolom, elsősorban a játékosok mentális állapota döntheti el a találkozót, az, hogy fejben ki lesz erősebb. Ami a Diósgyőrt illeti, látszik a csapaton Fernando Fernandez vezetőedző munkája, kialakult, stílusos, szép futballt játszik a miskolci együttes. Mindenesetre egy ilyen csapatból, amelynek ilyen kiforrott játéka van, könnyebb is felkészülni. Tiszteletreméltó a DVTK hosszú hazai veretlenségi sorozata, de reméljük, ezúttal megszakad. Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk. A meccs fő kérdése: vagy tovább tudunk zárkózni, vagy ismét leszakadunk. Élet-halál meccs vár ránk. Bosnjak, Saláta, Gyurján sérült, Király eltiltását tölti, Dausvili pedig öt sárga lapja miatt nem játszhat.

                                              Jagodicsra és társaira fontos mérkőzés vár Diósgyőrben

Összeállítás: Rózsa – Habovda, Jagodics, Tamás, Németh Milán – Holdampf – Ivanov, Golodiuk, Rui Pedro, Ofosu – Rabusic.

További hírek

Megtekintés
Bajnok a Haladás II.!

A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában az éllovas Szombathelyi Haladás II. 1-0-ra nyert Celldömölkön, így megszerezte a bajnoki címet.
0 0 0 2024.05.08. 13:00
Megtekintés
Összeállt a Haladás szezonzáró stábja

A Klub Vezetősége azonnal megtette a szükséges lépéseket, hogy a Vasas elleni mérkőzésre megfelelően tudjon készülni a csapat.
0 0 0 2024.05.07. 15:05

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink