Szombathelyi Haladás


Szerződést hosszabbítottunk Jancsó Andrással


2017.05.31. 16:20
Pum András

Három játékosától megvált, eggyel pedig szerződést hosszabbított az NB I. hatodik helyén végzett Szombathelyi Swietelsky-Haladás.

Noha a játékosok nyári szabadságukat töltik, a Haladás vezetői számára most kezdődik a munka dandárja. A június 30-án lejáró szerződésű futballisták közül Korábban Király Gáborral, Bosnjak Predraggal, Stel Wils-sel, Halmosi Péterrel szerződést hosszabbítottak a vasiak. Rajtuk kívül a védekező középpályás Iszlai Bence kontraktusa is leketyeg egy hónap múlva.

– Iszlai Bencével tárgyaltunk, ám egyelőre nem sikerült megállapodnunk – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Az viszont már biztos, hogy Hídvégi Sándor e hó végén lejáró kontraktusát nem hosszabbítjuk meg, és szerződést bontottunk Gajdos Zsolttal, valamint Sasa Popinnal is. Ugyanakkor Jancsó András 2019. június 30-án lejáró kontraktusát egy esztendővel, 2020. június 30-ig megtoldottuk. Ami az érkezőket illeti, vannak kiszemeltjeink, több futballistával is tárgyaltunk és jelenleg is tárgyalunk – megállapodásról még nem számolhatok be. 

A távozók közül a tavaly augusztusban igazolt Hídvégi Sándor két bajnokin mindössze 70, a télen két és fél évre szerződtetett Gajdos Zsolt szintén két NB I-es meccsen kereken egy órát játszott zöld-fehérben, míg Sasa Popin –a szerb-magyar támadó megállapodása június 30-én járt volna le – ősszel Sopronban szerepelt kölcsönben, tavasszal az Illés Akadémia-Haladás U19-es csapatával edzett. 

                         Jancsó Andrásnak Mészöly Géza gratulál a szerződéshosszabbításhoz

A zöld-fehérek június 19-án kezdik a felkészülést, és két edzőmeccset vívnak, valamint elindulnak a Király Kupán is. A 2017/18-as bajnokság július 15-én startol.

A Haladás felkészülési programja. Június 24., 17.00, Bük: Haladás-Vasas, Július 1.: Király Kupa, Július 7., (még nincs időpont), Eberau: Haladás-SV Mattersburg.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink