Szombathelyi Haladás


Verpecz visszatért


2023.05.03. 11:20
PA

A Szombathelyi Haladás kapusa vakbélműtétje után ismét elkezdte a tréningeket.

Verpecz Istvánt egy hónapja operálták vakbélgyulladással. A 36 éves, háromszoros bajnok, négyszer kupagyőztes kapus felépülése szépen, a tervek szerint halad, olyannyira, hogy kedden már elkezdte a kapusedzéseket.

- A fokozatosság elvét betartva kezdtem el mozogni, két hete voltam kontrollon, az orvos akkor azt mondta, lassan elkezdhetem a konditermi edzéseket – mondta Verpecz. – Nos, az első héten még könnyített munkát végeztem, a másodikon viszont már rendesen dolgoztam, mindent megcsináltam, amit kellett. Kedden pedig – a két kapustársamhoz hasonlóan – valamennyi, Jakab Csaba kapusedzőnk által vezényelt gyakorlatot elvégeztem. Viszont a csapatjátékba egyelőre még nem szállhattam be. Terveim szerint jövő hét második felében már teljes értékű edzésmunkát végezhetek. Így ha minden jól megy, az utolsó Diósgyőr elleni bajnokin már a mester rendelkezésére állok.

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink