Szombathelyi Haladás


Törött orral játszott a csapatkapitány


2023.02.07. 20:00
PA

Németh Milán sérülése ellenére végigjátszotta a győri bajnokit.

A Szombathelyi Haladás csapatkapitányát, Németh Milánt kemény fából faragták. Húsz perc telt el a a vasárnapi, győri mérkőzésből, amikor a vasiak védője egy ütközés után a földre került, de rövid ápolás után már futott is vissza a pályára. Törött orral játszotta végig a mérkőzést. 

                            Németh Milán nem kímélte testi épségét. Fotó: Kisalföld/Csapó Balázs

- Egy hármas ütközés után tört el az orrcsontom, de senki nem tehetett róla, vétlen ütközés volt – mondta Németh Milán.- Ömlött a vér, a masszőrök pedig mondták, hogy jobbra elferdült az orrom, szerintük ez bizony eltörött. Mivel egy nagy seb is volt rajta, leragasztották és megkérdezték, tudok-e játszani. Hogy miért válaszoltam igennel? Klubhűség – ezért. Bár nagyon fájt, nem kértem fájdalomcsillapítót, sprinteltem vissza a pályára. Később sem lettem jobban, de sem a törött orr, sem a fájdalom nem gátolt a játékban. A lefújás után már a szombathelyi kórházban CT-n megnézték az orromat és ott is megállapították, hogy ripityára tört az orrcsontom. Begipszelték és bár bent akartam tartani, saját felelősségemre hazamentem. Viszont később éreztem, hogy valami nem stimmel, így másnap visszamentem a kórházba, ekkor már ahhoz a doktornőhöz akit jól ismerek és teljesen megbízok. Kiderült, a gipsz alatt elmozdult az orrom, így kvázi még egyszer el kellett törniük, aztán újra visszaigazítani. Most már nincs rajta gipsz, sem kötés, viszont továbbra is fáj – de ez van. Korábban már többször eltört az orrom, vélhetően ez is közrejátszott a mostani esetnél. Vigyáznom kell az orromra, például nem hajolhatok, nem fújhatok orrot – és persze egyelőre nem is edzhetek. Ha minden jól megy, pénteken megpróbálkozok a mozgással és mivel arcvédőm van, így elvileg - bár az orvosok nem javasolják - játszhatnák is vasárnap, Szegeden. Ám minden attól függ, hogy pénteken, hogy bírom az edzést.  

 

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink