Szombathelyi Haladás


"Az a legrosszabb, hogy nem tudok segíteni a csapatnak"


2022.09.15. 09:00
PA

Csapatunk védekező középpályása, Vanja Zvekanov műtétjét követő rehabilitációját tölti. A 22 éves futballista keményen dolgozik azért, hogy mielőbb visszatérhessen.

A Szombathelyi Haladás nyári igazolásai közül a szerb-magyar Vanja Zvekanovhoz különösen nagy reményt fűztek a szakmai stáb tagjai és a vezetők. A korábbi szerb U17-es és U19-es válogatott futballista hazáján kívül futballozott az olasz Genoa U19-es csapatában is – 36 meccsen szerepelt - Szombathelyre a szerb másodosztályú FK Javor-Matis gárdájától érkezett. De a középpályás 39 bajnokin pályára lépett a szerb első osztályban is. Zvekanov a Petrzalka elleni felkészülési mérkőzésen debütált a Haladásban, majd eljött július 2.-a, amikor a Kapfenberg elleni idegenbeli meccsen külső bokatörést és szárkapoccsont-törést szenvedett. A bal bokáját megműtötték, a szárkapoccsont-törés miatt pedig gipszet kellett viselnie. 

- Egy labdáért ugrottunk fel fejelni az ellenfél játékosával, az osztrák játékos kicsit meglökött, megfordultam és rosszul értem földet – elevenítette fel a nyár elején történteket a Zvekanov. – A bal lábam alattam maradt és egész testemmel ráestem úgy, hogy a talpam is kifordult. Nem volt kellemes… A brucki kórházban július 11-én megműtöttek, majd 13-án hagyhattam el az intézményt. Először csak mankóval közlekedhettem, majd elkezdtem a rehabilitációt. Mivel eddig nem volt ilyen súlyos sérülésem, ezért lelkileg nehezen dolgoztam fel a történteket. Szerencsére a klub, a játékosok is mellettem álltak és állnak és a szurkolók közül is sokan üzentek, jobbulást kívántak. Most egyébként két hétig idehaza, Szerbiában végzem a rehabilitációmat, naponta kétszer-háromszor kell különféle feladatokat elvégeznem. Több kilométert kell sétálnom, emellett lépcsőzök, koordinációs gyakorlatokat végzek, van guggolás létrával és hasonlók. Három hete például két kilométert 19 perc alatt sétáltam le, míg a napokban sikerült negyedóra alatt teljesítenem a távot – szóval javulgatok. Most egyébként újabb fázisba léptem, sétálva már vezethetem a labdát, a következő feladat – nagyjából két hét múlva – az lesz, hogy kocogva, majd futva vezessem. Szerencsére ritkán fáj a lábam, igaz estére, a gyakorlatok végén azért érzem a sérülésem. Ám ez most még teljesen normális. Hogy mikor térhetek vissza? Nos, ez az, amit nem tudok megmondani. Úgy vagyok vele, inkább tartson kicsit tovább a felépülésem, de teljesen rendben legyen a lábam és százszázalékos állapotban futballozhassak. Napról-napra javulok, nagyon keményen dolgozok, mindent megcsinálok, ami elő van írva – de borzasztóan hiányzik a foci. 

                                                                    Zvekanovnak nagyon hiányzik a futball

Tény, Vanjának nem úgy sikerült eddig a szombathelyi kalandja, ahogy elképzelte. Súlyosan megsérült, csapata is a vártnál gyengébben szerepel és edzőt is váltott a Haladás. 

- Valóban, nem így terveztem a szombathelyi játékomat. Ott vagyok minden hazai mérkőzésen, drukkolok a fiúknak, de az a legrosszabb, hogy nem tudok segíteni a csapatnak és nem lehetek társaimmal – jelezte Zvekanov. – De hiszek a srácokban, biztos vagyok abban, hogy hamarosan jönnek a győzelmek és megindulunk felfelé a tabellán. Remélem, ehhez idővel én is hozzá tudom tenni a magam részét.  

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink