Szombathelyi Haladás


A Lazióból az Internazionaléba


2022.08.22. 09:00
Pum András

Szintet lépett Olaszországban a Haladás-Viktória FC korábbi saját nevelésű játékosa, Fördős Beatrix, aki a Laziótól az Internazionaléba igazolt.

Tavaly nyáron igazolt a Haladás-Viktóriából az olasz első osztályba feljutott SS Lazióhoz Fördős Beatrix. Noha a 20 éves, négyszeres magyar válogatott védő alapembere volt a római együttesnek, a Lazio búcsúzott az élvonaltól. Fördős viszont nem, hiszen az előző bajnokságot az ötödik helyen záró milánói Internazionalébe (Inter Women) igazolt.

- Sajnos a csapatkeresés szempontjából nagyon feszült nyaram volt - mondta Fördős. - Korábban egy olasz ügynökséggel voltam leszerződve, de ők nem tudtak úgy segíteni, ahogy szerettem volna. Ezért döntöttem úgy, hogy felkeresem a Dietmar Ness manageri irodát és Marozsán Dávidék segítségével sikerült az Interhez szerződnöm. Örültem, hogy országon belül maradtam - nagyon megszerettem Olaszországot, a kultúrát, az ételeket, a városokat illetve a bajnokságot is erősnek találom, ezért éreztem úgy, ha van rá lehetőségem, maradni szeretnék Itáliában. Szűk egy hónapja érkeztem Milánóba, az azt követő két napban részletes orvosi vizsgálatokon estem át, majd megkezdtem az edzést a csapattal. Közben beköltöztem egy, az edzőközponttól tíz perc autóútnyira lévő apartmanba. Ebben a házban több lakás is található, több csapattársam is itt lakik. Majd augusztus 7-én egyhetes táborba utaztunk az Egyesült Államokba, Texasba, ahol az edzések mellett játszottunk egy gálamérkőzést a mexikói bajnok Chivas ellen. Átrepültünk New Yorkba is, ahol az edzések mellett egy kis kikapcsolódásban (városnézés, baseball meccs) is volt részünk. Életreszóló élmény volt ez számunkra. Most, hogy újra Milánóban vagyunk, készülünk a hamarosan kezdődő bajnokságra.

                                          Fördős immáron az Internazionalét erősíti Fotó: inter.it

- Két olasz válogatott játékos van a csapatban, a kapus, Francesca Durante és a középpályás, Flaminia Simonetti - folytatta Fördős. - Van köztünk egy norvég válogatott, Anja Sønstevolt, egy francia lány, Ghoutia Karchouni,egy izlandi védő, Anna Björk Kristjánsdóttir, az Afrika kupát megnyerő kameruni válogatott játékosa, Ajara Nchout Njoya, a malawi válogatott Tabitha Chawinga és az EB-t, VB-t és olimpiát is megjáró holland válogatott Stefanie Van der Gragt - és persze a magyar válogatott csapatkapitánya, Csiszár Henrietta. Teljesen pozitív benyomásaim vannak mind a csapattal, mind a klubbal kapcsolatban. A vezetők és a stáb is azért dolgozik, hogy a csapat összeálljon és minél sikeresebb legyen. A lányok nagyon összetartóak, jól dolgoznak, segítenek egymásnak. Természetesen a lehető legtöbbet szeretnék fejlődni és tanulni. Tudom, hogy itt nehezebb lesz beverekednem magam a kezdőbe, viszont az a célom, hogy ez sikerüljön és minél több időt tölthessek a pályán. A bajnokság 27-én kezdődik, mi 28-án játszuk első bajnoki mérkőzésünket a Parma ellen – nagyon várom már a találkozót!

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink