Szombathelyi Haladás


Győzelem az első mérkőzésen


2022.06.25. 12:50
PA

Első nyári felkészülési-mérkőzésén a Szombathelyi Haladás Horváth Rajmund találatával 1-0-ra legyőzte a szlovák másodosztályú FC Petrzalka csapatát.

Szombathelyi Haladás-FC Petrzalka 1-0 (1-0). Szombathely, Illés Akadémia, zárt kapus felkészülési labdarúgó-mérkőzés, vezette: Pintér.

Haladás: Pálfi – Nyíri, Hursán, Németh M., Bosnjak – Horváth R., Zvekanov, Csernik, Doktorics – Sipos, Bartusz. II. félidő: Mursits – Simut, Csató, Devecseri, Bolla - Szijjártó (Horváth R.), Kiss B., Csilus, Tarján - Borvető, Lencse. Edző: Németh Szabolcs.

A Haladásban próbajátékon szerepelt a 22 éves tiszaújvárosi csatár, Bartusz Dániel, miként a győri kapus, az ugyancsak 22 esztendős Pálfi Donát is. Amia távozókat illeti, közülül Holdampf Gergő Diósgyőrbe, Kállai Kevin Mezőkövesdre, Szekér Ádám Tiszakécskére igazolt.

Az Illés Akadémián, zárt kapuk mögött rendezett mérkőzésen a szombathelyiek ellenfele a legutóbbi, 16 csapatos szlovák másodosztályt a nyolcadik helyen záró Petrzalka volt. Az első percben Lásik 17 méteres lövését Németh Milán blokkolta önfeláldozóan, így a labda a végül felső kapufáról vágódott ki. A másik oldalon Bartusz lőtt 12 méterről, ballal, egy védővel a nyakán lőtt centikkel a bal sarok mellé. Pörgós volt a meccs, mindkét együttes lendületesen futballozott. A vasiak igyekeztek a széleket megjátszani, többször is megbontották a vendégek védelmét. A 22. percben Németh Milán mentett nagyot a gólvonalon a berobbanó szlovák csatár elöl. Hét perc múlva Németh Milán a másik kapunál jeleskedett, a vasiak csapatkapitánya 24 méterről kapura lőtt, Krizik a léc fölé tolta a labdát. A 33. percben megszerezte a vezetést a Hali. Horváth Rajmund jobbról, 19 méteres szabadrúgásból, ballal, szép mozdulattal a hosszú jobb sarokba csavart (1-0). A gólt követően is a hazaiak kezdeményeztek többet, a szlovákok nem tudták felépíteni támadásaikat.

Szünet az 55  percben Hursán jobb oldali beadását Borvető ziccerből, hat méterről a bal sarok mellé lőtte. Változatos volt a meccs, ám ekkor már a vendégek is többet kezdeményeztek – Mursitsnak kétszer is védenie kellett. A hajrában mindkét gárda ment előre, de a vasiak dolgoztak ki veszélyesebb helyzeteket, náluk volt többet a labda, Újabb gól viszont már nem született.

A Haladás első edzőmérkőzésén lendületesen futballozott jó erőkből álló ellenfele ellen – ahogy mondani szokták: elsőre ez jó volt!

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink