Szombathelyi Haladás


"Itt komoly célok vannak"


2022.06.21. 19:20
haladas.hu

Az FTC korábbi magyar bajnok és kupagyőztes játékosa, Csernik Kornél szeretne újra az NB I.-ben futballozni.

Noha még csak július 3-án tölti be 23. évét, már magyar bajnoknak és kupagyőztesnek vallhatja magát a vasiak frissen igazolt középpályása, Csernik Kornél. A fővárosi születésű játékos ugyanis tagja volt annak az FTC-nek, amely Szerhij Rebrov irányításával 2017-ben Magyar Kupát, 2019-ben pedig bajnokságot nyert. Nem számított ugyan alapembernek Csernik, de 32 mérkőzésen így is pályára lépett a Fradiban – közte két Európa-liga selejtezőn is játszott. Csernik egyébként a Kelenben, majd a Pénzügyőrben futballozott, mielőtt 2016-ban az FTC-hez igazolt. A zöld-fehérek többször is kölcsönadták a Soroksárnak, az NB II.-ben 107 meccsen lépett pályára, 19 gólt szerzett és 13 gólpasszt adott a támadó és jobb oldali középpályásként is bevethető labdarúgó. Csernik a magunk mögött hagyott bajnokságban - súlyos arcsérülése ellenére - 29 meccsen szerepelt Soroksáron és hat gólt szerzett. Korábban hétszer szerepelt az U19-es és háromszor az U21-es válogatottban is.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink