Szombathelyi Haladás


SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - Mészöly Géza és Teodoru Vaszilisz


2016.11.05. 18:00
haladas.hu

A Haladás és az MTK vezetőedzője értékelte a mérkőzést.

Mészöly Géza: - Megváltozott összeállítású csapatunkkal jól kezdtünk, amit elterveztünk, a meccs elején működött is, szépségdíjas góllal megszereztük a vezetést. Sajnos azonban hamar egyenlített az MTK, pedig jó lett volna még őrizni az előnyt, még több önbizalmat adhatott volna a vezetésünk. Az első félidő második felében jól működött a támadójátékunk, a helyzeteink is megvoltak – ezek közül egyet értékesíteni kellett volna, s akkor előnnyel mehettünk volna pihenőre. A második félidőben óriási küzdelem folyt a pályán, amiért dicséret illeti a játékosokat. Sajnos egy-két korábban keveset szerepelt futballistánál érződött a játékhiány, elfáradtak. Megéreztük kulcsjátékosaink hiányát és nem tudtunk olyan minőségi cseréket végrehajtani, mint az MTK. Az első félidő rendben volt, összeségében úgy gondolom, nem szabad szomorkodnunk. 

Teodoru Vaszilisz: - Nagyon jó iramú mérkőzésen mindkét csapat őszintén, a győzelemre játszott. Nekünk voltak a nagyobb helyzeteink, meccslabdánk, közelebb álltunk a győzelemhez. Ám sajnos már hetek óta kimaradnak a ziccerek. Elégedett voltam a csapattal, betartották amit kértem tőlük, viszont amikor lőni kellett volna, passzoltak, amikor passzolni, lőttek. Tehát a játékhelyzetek megoldásán még javítanunk kell. A kispadon tele voltunk érzelmekkel, jómagam azt szeretem, ha a pályán lévő 22 játékos dönti el a mérkőzést…

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink