Szombathelyi Haladás


"Ez egy közös siker"


2021.09.16. 21:30
PA

Csapatunk középpályása, Holdampf Gergő rengeteget dolgozott a szerdai bajnokin, a Szombathelyi Haladás egyik legjobbja volt.

Holdampf Gergő alapembere együttesünknek, egyike azoknak, akik az eddigi nyolc bajnokin az első perctől kezdve az utolsóig a pályán volt. A 27 éves középpályás fáradhatatlanul robotolt a középpályán, labdát szerzett, indított - az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta a Tiszakécske (1-0) elleni bajnokin. A listavezető (de jó ezt leírni...) Haladás játékosa szerint csapatunk megérdemelten vezeti a bajnoki tabellát, de tudja, messzemenő következtetéseket nyolc forduló után még korai lenne levonni.

- Nehéz mérkőzést játszottunk, de nem is számítottunk másra, bárki is lesz az ellenfél a jövőben, nagy butaság lenne azt gondolni, hogy bármelyik ellenfél ellen is könnyű dolgunk lehet - mondta Holdampf Gergő. - Hogy mitől volt nehéz a meccs? Nagy okosságot nem tudok mondani. Talán attól hogy az ellenfelünk is sportemberekből állt, akik nyerni szerettek volna. Az utolsó helyen állnak, ebből kifolyólag ez a “kötelező” három pont kategória volt számunkra, amit talán mindig a legnehezebb összehozni. Annak ellenére, hogy nem volt elsöprő győzelem, így is sokkal több helyzetet tudtunk kialakítani ellenfelünknél, ebben mindenképp föléjük kerekedtünk. A saját teljesítményem? Nálam okosabb emberek azt mondják a saját játékomat ne kritizáljam, majd azt megteszi a szakmai stáb, ha volt vele gond. Egy biztos, ezúttal is kiadtam magamból mindent. Az eddig látottak alapján teljesen megérdemelten vezetjük a tabellát. Nyolc mérkőzés veretlenül, bárhogy is nézzük - szép teljesítmény. Ez óriási öröm, ebben természetesen mindenkivel osztozunk, aki szereti a Haladást! Ez egy közös siker. Most lehet örülni, de messzemenő következtetéseket a nyolc fordulóból még nem lehet, nem is érdemes levonni. Nem akarok ünneprontó lenni, de a szépet és jót még nehezebb megtartani, mint amilyen elérni. Nagyon hosszú a bajnokság, mindig vannak hullámvölgyek, mindent meg kell tennünk a minél egyenletesebb teljesítmény elérésére. Hajrá Haladás!

                                                   Holdampf Gergő jól futballozott a Tiszakécske ellen

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink