Szombathelyi Haladás


Kispesten a Mészöly-legénység


2016.10.28. 10:22
Pum András

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában szombaton 15.30-as kezdéssel (TV: M4 Sport) a Szombathelyi Swietelsky-Haladás a Budapest Honvéd vendége lesz.

A Marco Rossi vezette gárda ötödik a bajnoki táblázaton, három ponttal leszakadva a negyedik Haladás mögött. A kispestiek szekere – az eredmények alapján . úgy tűnik, kisebb kátyúba ragadt, utóbbi három meccsükön egy döntetlen és két vereség a mérlegük. Tegyük hozzá, nem volt könnyű dolguk, sorrendben a Videoton (1-2), az Újpest (1-1) és az FTC (2-3) volt az ellenfelük. A piros-feketék eddig mindössze 14 gólt kaptak, holtversenyben második legkevesebbet a mezőnyben. A harmadik fordulóban Sopronban1-1-es döntetlenre végzett a két gárda.

Ami a Haladást illeti, a zöld-fehérek az FTC (2-0) elleni parádés játékot követően egy héttel meglehetősen közepes játékkal három védelmi hibából három gólt ajándékoztak a mezőkövesdieknek. Egyértelmű viszont, hogy nem az a vasiak igazi arca, kérdés: a Bozsik-stadionban újra a valódi Haladást látják-e a szurkolók? 

- Nagyon remélem, hogy igen – szögezte le Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Ha viccelődni akarnék, azt mondanám: Mezőkövesden is megmutatta a csapat, mennyire egységes, szinte valamennyien egyformán tudásuk alatt teljesítettek. Nem mutogathattunk egymásra, mindannyian nyakig bent voltunk a vereségben. Úgy vélem azonban, a szerdai, Vác elleni kupameccsel lezártuk a mezőkövesdi 90 percet, a győzelem jót tett az önbizalmunknak. Ami a Honvédot illeti, az FTC ellen a második félidőben megmutatta a kispesti gárda, megvan benne a minőség – több, kimondottan jóképességű futballistája is van. Hazai pályán pedig még bátrabban, kezdeményezőbben játszanak. Nehéz mérkőzésre, kemény, harcos, magas hőfokú, taktikailag nagy csatára számítok.Szeretnénk folytatni a Honvéd elleni jó sorozatunkat. Ezequiel Calvente, Jánvári Gábor sérült, noha Király Gábor elkezdte az edzéseket még nem bevethető. Németh Márió pedig térdszalaghúzódást szenvedett Mezőkövesden, rá sem számíthatok.

Összeállítás: Rózsa – Polgár, Wils, Hegedűs, Bosnjak – Kovács, Iszlai, Gaál – Rácz, Williams, Halmosi.

Cserék: Gyurján, Schimmer, Angyal, Jagodics, Tóth M., Ars, Dombi.

A Haladás a péntek délelőtti edzést követően a Toscana Étteremben ebédel, majd útra kel, az éjszakát a vecsési Airport Hotelben tölti.

A Honvéd-Haladás mérkőzést Erdős József vezeti, segítői Farkas Balázs, Szalai Balázs, a negyedik játékvezető Ring György.

Jegyelővételi lehetőség ITT

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink