Szombathelyi Haladás


Zöld-fehér rangadó: Haladás-FTC


2016.10.14. 12:00
Pum András

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában szombaton 18 órakor a Szombathelyi Swietetelsky-Haladás a bajnoki címvédő FTC-t fogadja a soproni Városi Stadionban.

Három hét szünet után a második körrel folytatódik az NB I. – a csapatok egyszer mindenkivel játszottak már, következnek a „visszavágók”. A Haladás a legutóbbi fordulóban meglepetésre Sopronban 1-0-ra kikapott a Gyirmóttól. Ettől függetlenül nem lehet okuk panaszra a zöld-fehér szurkolóknak, 18 ponttal negyedik helyen áll a csapat. Más kérdés, hogy az FTC elleni utolsó hét bajnoki egyikén sem sikerült győzniük a vasiaknak, a nyitányon például 3-1-re nyertek Bödéék a Groupama Arénában. Ami az FTC-t illeti, a tavaly a bajnokságot 21 pont előnnyel nyerő fővárosiak a mostani bajnokságban kiírásban gyengébben teljesítenek. Legutóbbi öt bajnokijuk közül egyet – Debrecen (3-1) – nyertek meg, háromszor döntetlent játszottak, kétszer kikaptak. A válogatott szünet előtti fordulóban a derbin 3-3-ra végeztek az Újpest ellen. A két csapat a korábbi, háromhetes szünetben edzőmeccsen is összecsapatott, a vasi csapat 4-1-re verte a Fradit Balatonfüreden. A Haladás 18 ponttal a negyedik, az FTC 19-cel a harmadik a tabellán.

- A Fradi eredményei azt mutatják, nagyobb falat számukra az idei bajnokság, mint a tavalyi volt – mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. – Jónéhány csapat pontot rabolt tőlük, igaz azt se felejtsük el, a Videoton és az Újpest ellen hátrányból álltak fel. Változatlanul támadójátékuk a legnagyobb erősségük és nagyon tudnak küzdeni egymásért. Egyénileg Nagy Dominikot, Hajnalt, Bödét, Djuricint, a dél-koreai Ryut és a kapus Dibuszt emelném ki. Gera ugye sérült, ő nem játszhat. Ami bennünk illet, tartalmasan telt a háromhetes bajnoki szünet, kevesebb volt a sérültünk is, mint a legutóbbi pauza alatt. A Maribor elleni edzőmeccsnek köszönhetően pedig a bajnoki ritmusból sem estünk ki. Noha örömteli, hogy felkészülési meccsen nem is oly rég legyőztük a Fradit, azért az nem tétmérkőzés volt. Ennek ellenére sok tapasztalattal szolgált a találkozó és legalább átestünk a tűzkeresztségen, hosszú idő után kévállra fektettük a Ferencvárost. Szurkolóink segítségével ezúttal is erre készülünk. A fiúkon látom, "élesek" és nagyon várják már a mérkőzést. Király, Jánvári, Calvente, Polgár sérült, Kovács öt sárga lapja miatt nem játszhat.

Összeállítás: Rózsa – Schimmer, Wils, Hegedűs, Bosnjak – Iszlai, Németh M., Rácz – Gaál, Williams, Halmosi.

A mérkőzést Solymosi Péter vezeti, segítői Ring György, Berettyán Péter, a negyedik játékvezető Takács Gábor.

A mérkőzést a hazai szektorokból a 18 éven aluliak ingyen tekinthetik meg.

                                                                               Schimmer Szabolcs rutinja sokat érhet

A szombathelyiek a péntek délutáni edzés után útra kelnek, az éjszakát Bükfürdőn töltik. Másnap innen utaznak át a mérkőzésre.

                                                                          Két korábbi Haladás-diadal

További hírek

Megtekintés
Fizetéscsökkentés

A koronavírus-járvány miatt több más futballklubhoz hasonlón az NB II-es Szombathelyi Haladásnál is csökkentik a bérköltségeket. Nagy szükség lenne most támogatókra!
0 0 0 2020.04.02. 20:40
Megtekintés
Így készülnek futballistáink - III. rész

Rácz Ferenc, Tóth-Gábor Kristóf és Németh Márió edzése képekben.
0 12 0 2020.03.31. 12:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink