Szombathelyi Haladás


Az erő legyen velük


2020.10.22. 10:20
Pum András

A korábban a Puskás Akadémián, majd az Illés Akadémiám dolgozó erőnléti edző, Nagy Norbert immáron a Szombathelyi Haladás munkáját segíti.

A nyáron érkezett erőnléti edző, Németh Zoltán a közelmúltban közös megegyezéssel távozott a zöld-fehérektől. Helyére a korábban a BVSC-ben és a REAC-ban az NB II-ben futballozó Nagy Norbert érkezett. A szakember korábban edzőként dolgozott a BVSC, a REAC és a Vasas Kubala Akadémia korosztályos együtteseinél, majd erőnléti edzőként a Puskás Akadémiánál és az Illés Akadémián.

-Tíz évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni az erőnléti szakmával, a korábban az Internazionaléban is futballozó Filkor Attila édesapjánál, a Vasas Kubala Akadémián láttam először, mi a dolga egy erőnléti edzőnek – mondta Nagy Norbert. – Nagyon profi dolgokat láttam, ami nem csoda, idősebb Filkor Attila az Olaszországban tapasztalt módszerekkel dolgozott. Ilyen jellegű iskola annak idején még nem volt – később viszont az MLSZ elindított egy erőnléti edzői képzést. Azt elvégeztem és utána, azaz három és fél évvel ezelőtt kerültem a Puskás Akadémiához. Felcsúton az U15-től az U19-ig minden korosztálynál dolgoztam erőnléti edzőként és néha az NB I-es csapatnál és az NB II-es Csákvárnál is besegítettem. Majd váltani akartam és nyáron két helyre küldtem el az önéletrajzomat, az FTC-hez és az Illés Akadémiára. Hogy miért utóbbi helyre is? Nem tudom megmondani, de volt egy ilyen megérzésem, hogy Szombathelyen számítanak majd rám. Vacilláltam a Fradi és az Illés Akadémia között, de miután tárgyaltam a szombathelyi vezetőkkel, úgy döntöttem, utóbbi mellett döntök. Az akadémia vezetője, Bakos Roland is nagyon jó benyomást tett rám és természetesen Illés Béla is. Jól éreztem magam az akadémia U19-es csapatánál, de aztán jött a lehetőség, hogy a Haladáshoz kerüljek. Mátyus Jánost személyesen nem ismertem, de telefonon – amikor télen idekerült, majd nyáron is – beszéltünk, utóbbi alkalommal két napon múlott, hogy nem én lettem az erőnléti edző, akkor érkezett ugyanis elődöm, Németh Zoltán. Aztán amikor Németh távozott, Mátyus felhívott, hogy lenne-e kedvem a csapatnál dolgozni? Természetesen volt! Hogy mennyiben más utánpótlás és felnőtt játékosokkal dolgozni? Mindenképpen más, mert előbbieknél a hosszútávú fejlesztés a cél – amelynek megvannak a lépései. Viszont a felnőtteknél kész és nagyon különböző életkorú játékosok vannak. Itt nincs hosszútávú fejlesztés, mert az alapokat vagy megkapták utánpótláskorban vagy nem. Itt valamilyen szinten tüzet tudsz oltani és erősítőjelleggel olyan gyakorlatokat megpróbálsz beépíteni, amely elsősorban megelőzi a sérüléseket és csak másodsorban van hatással a teljesítményre. Elindultam velük egy úton, megpróbálom mielőbb megfelelő erőállapotba hozni a játékosokat. Igyekeztem egy olyan optimumot belőni a terhelésben, amellyel nem is edzem túl őket, de adok is valamit. Az őszi idény végéig az az elvárás, hogy fejlődjünk állóképességben, de igazán majd az lesz a valódi cél, hogy a téli, hathetes felkészüléssel el tudjunk indulni oda, ahová később szeretnénk elérni. Szerencsére a fiúk fogékonyak a munkára, elfogadtak, látják, hogy a labdarúgásból jöttem, ott dolgoztam. Sokrétű a feladatom, hét elején leadom a szakmai stábnak a csapat heti, erőnléti programját, össztávot, amit a játékosoknak teljesíteniük kell. És később a Catapult rendszer segítségével le is tudom ellenőrizni, melyik játékos milyen állapotban van. Heti két alkalommal pedig kizárólag erőfejlesztő edzést tartok a csapatnak. A pályán pedig edzés és meccs előtt bemelegítem a fiúkat – lehet, hogy ez a látványosabb, de valójában a legkönnyebb része a munkának. Addig ugyanis rengeteget kell számolni, megtervezni, hogy melyik gyakorlatból mennyi az optimális.

                                                     Nagy Norbert irányt mutat a játékosok számára

- Hogy mikor sikeres a munkám? - folytatta a Hali erőnléti edzője. - Nyilván mindannyiunké akkor, ha nyer a csapat, elsődleges célom pedig az, hogy minél kevesebb sérülés legyen. De az is nagyon fontos az én szempontomból, hogy ha például lemérjük most a játékosok állóképességét és hat-nyolc hét múlva ebben előrelépést látok. Ha gyorsabb lesz egy játékos, bírja 90 percen keresztül, akkor elértem azt, ami akartam. Ezúton is köszönöm az akadémia vezetőinek, Illés Bélának, Kóbor Lászlónak, hogy megkaptam a lehetőséget a munkára, a Haladásnak, Séllei Árpádnak és Mátyus Jánosnak pedig azt, hogy egy felnőttcsapatnál lehetőséget biztosítottak számomra.

További hírek

Megtekintés
Felcsúton a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 17. fordulójában szombaton 14 órai kezdettel a Haladás Viktória a Puskás Akadémia otthonában lép pályára.
0 0 0 2024.03.28. 12:00
Megtekintés
Városi rangadót vív a Haladás II.

Pénteken 19 órai kezdettel a Király SE vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás II.
0 0 0 2024.03.28. 11:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink