Szombathelyi Haladás


Idegenben nyertek a lányok


2020.10.17. 18:00
haladas.hu

A Simple Liga 7. fordulójában a Haladás-Viktória FC hátrányból fordítva 2-1-re győzött a St. Mihály vendégeként.

Kész-St. Mihály FC-Haladás-Viktória FC 1-2 (1-1). – Makó, 60 néző, női NB I-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Kalydy.

St. Mihály: Csontos – Savanya, Görög (Kiss-Lantos, 75.), Papp, Bartalis – Ramor (Sweatman, 46.), Sárosi, Malasevic, Micic – Pilán (Kopren, 85.), Török. Edző: Jenei Péter.
Haladás-Viktória: BIRÓ – BALOGH, HORTI, Jánosi, Hajba – Herczeg, FÖRDŐS, Németh M. – NÉMETH A., Szil, HARSÁNYI. Edző: Szabados György.

Nagyon álmosan kezdtek a szombathelyiek, a hazaiak pedig egy védelmi hibát kihasználva a 4. percben Török révén megszerezték a vezetést. Ezt követően egy szabadrúgást védett nagy bravúrral Biró. Majd magukhoz tértek a szombathelyiek, a 20. percben egy beívelt labdát Fördős nyolc méterről a jobb sarokba fejelt (1-1). A folytatás kiegyenlített játékot hozott, mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, mindkét kapu előtt csak kisebb lehetőségek adódtak.
Szünet után magasabb fokozatba kapcsolt a szombathelyi csapat, a hazaiak térfelén folyt a játék. Egyre másra vezették akcióikat a vendégek, nagy fölényben futballoztak. A 74. percben egy gyönyörű akció végén megszerezték a vezetést a viktóriások. Hajba futott el a bal oldalon, középre adott labdáját Szil lekészítette Herczegnek, a román válogatott középpályás pedig 11 méterről kilőtte a jobb sarkot (1-2). A hajrában tovább növelhette volna előnyét a vasi csapat, Szil vitte egyedül a kapusra a labdát, de 17 méterről mellé lőtt. Majd Horti fejelt nyolc méterről kapu fölé, aztán Herczeg 12 méterről kapu mellé. Uralta a meccset a vendéggárda, győzelmét tehát nem fenyegette veszély.
Összességében a harcos, brusztolós sok párharccal tarkított, küzdelmes mérkőzésen a Haladás-Viktória a kezdeti kábultság után magához tért és a második félidőben már végig uralta a játékot. A szombathelyiek értékes pontokat szereztek, akár nagyobb arányban is nyerhettek volna. Gólszerzők: Török (4.), illetve Fördős (20.), Herczeg (74.).

                                                 Öröm az öltözőben

Szabados György: – A lányok hittek magukban, ehitték, hogy 0-1 után nem csak egyenlíteni tudnak, hanem meg is fordítják a mérkőzés. Ez pedig tartást adott nekik, mindent beleadtak, nagyon büszke vagyok rájuk, fontos győzelmet arattunk.

További eredmények: Diósgyőr–Ferencvárosi TC 0-3, Kelen SC–ETO FC Győr 3-2.

További hírek

Megtekintés
Jegyelővétel a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira

A Merkantil Bank Liga 29. fordulójában vasárnap 17 órakor a Szombathelyi Haladás a Credobus Mosonmagyaróvárt fogadja. Elővételben már megvásárolhatóak a belépők.
0 1 0 2024.04.18. 21:30
Megtekintés
A Rába-partján a Haladás Viktória

A női labdarúgó NB I. 19. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Viktória az ETO FC Győr vendége lesz.
0 0 0 2024.04.18. 21:00

Shop

Mez? Sál vagy táska?

Szerezd be akár mindhármat, válogass a webshopban!

Hirdetések

 
 

Támogatóink